Infostart.hu
eur:
386.46
usd:
332.06
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek (b2) festményt ad ajándékba Ferenc pápának a szentmise végén a csíksomlyói hegynyeregben, Erdélyben 2019. június 1-jén. A katolikus egyházfő háromnapos pasztorális és ökumenikus apostoli látogatáson vesz részt Romániában.
Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Ferenc pápa: a boldogság csak úgy valósulhat meg, ha másokat boldoggá teszünk

Ferenc pápa az együvé tartozás, a család és a gyökerekhez való ragaszkodás fontosságát hangsúlyozta a romániai Jászvásáron (Iasi), ahol betegekkel, családokkal és fiatalokkal találkozott.

A pápa Csíksomlyóról érkezett a kelet-romániai városba, amely Moldva történelmi fővárosa. Ott van a központja a jászvásári római katolikus püspökségnek, ahol mintegy 250 ezer, többségében román anyanyelvű katolikus tartozik.

Ferenc pápa felkereste a helyi székesegyházat, ahol mintegy ezer beteggel találkozott.

Az egyházfő áldását adta rájuk, majd sokukkal elbeszélgetett, átölelte és bátorította őket.

Ezt követően az egyházfő a helyi Kultúrpalota előtti térre utazott a pápamobillal, ott egy nagyobb színpadot állítottak fel erre az alkalomra. A pápát az egyházmegye fiataljai köszöntötték, tanúságot tettek hitük mellett, kitérve arra, hogy milyen kihívásokkal kell szembesülniük.

A pápa több tízezer ember előtt mintegy 25 perces beszédet tartott, amelynek kezdetén külön köszöntötte a moldvai egyházmegyében élő csángókat, lengyeleket és oroszokat. A romániai látogatás mottója jegyében a pápa arra buzdította a résztvevőket, hogy járjanak együtt, örvendjenek a közös találkozásoknak még akkor is, ha ez nem mindig könnyű.

Hangsúlyozta, hogy

a fiataloknak nem szabad elfelejteniük a gyökereiket, azt, hogy honnan indultak, illetve szüleik és nagyszüleik hitét.

A pápa szerint a rossz megosztja az embereket, bizalmatlanságot ébreszt köztük, de a Szentlélek emlékeztet, hogy nem arc-, történelem és identitás nélküliek vagyunk, hanem erős szellemi kötelék köt össze, ami minden másnál erősebb. A pápa szerint az egyéni boldogság csak úgy valósulhat meg, ha mást boldoggá teszünk. Kijelentette: szeretet és Isten nélkül az ember nem tud élni a Földön.

A pápa beszéde után egyetemes könyörgések hangzottak el az egyházmegyében élő hívek anyanyelvén, egyebek mellett magyarul is. Csíksomlyón is az erdélyi egyházmegyékben élők anyanyelvén, így románul és németül is elhangzottak az egyetemes könyörgések, hiszen a pápai látogatás egyik fontos célja az volt - a szervezők korábbi közlése szerint -, hogy erősítse a romániai katolikus egyházon belül az összetartozást és az egységet.

Ferenc pápa pénteken érkezett Romániába, ahol először Bukarestben találkozott román állami vezetőkkel és az ortodox egyház elöljáróival, majd szentmisét mutatott be a Szent József székesegyházban. Szombaton a csíksomlyói hegynyeregben pontifikált szentmisét, ezt követően utazott Jászvásárra.

Az apostoli látogatás utolsó napján, vasárnap Balázsfalvára utazik, a román görög katolikusok szellemi központjába, ahol mise keretében boldoggá avat hét román görög katolikus püspököt.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

2 milliárd eurót már elvesztett Magyarország, 17 milliárd euró sorsa még kétséges. A Euronews értesülései szerint az Európai Bizottság befagyasztja a Magyarország elleni vizsgálatokat a választásig, mert a testület nem akarja úgy feltüntetni magát, hogy beavatkozik a magyar választási kampányba. Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint már eddig is volt arra példa, hogy a Bizottság késleltetett eljárásokat hasonló helyzetben.

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Elromlott a hangulat: esik Amerika

Elromlott a hangulat: esik Amerika

Aránylag izgalommentesen zajlott ma a kereskedés az európai piacokon, de ez egyáltalán nem volt igaz a magyar tőzsdére, a BUX index ugyanis folytatta idei szárnyalását és 1,5 százalékkal magasabban zárta a napot. Messze kiemelkedett a magyar tőzsdei szereplők közül a Mol, miután az olajcég árfolyama 5 százalékot ralizott kifejezetten magas forgalom mellett. Az extrém mozgás alapvetően technikai indíttatású volt, hiszen tegnap tört ki felfelé a már 2022 eleje óta tartó oldalazó sávból a Mol részvénye, ezzel 2019 óta nem látott szintre került az árfolyam – a kulcsszintet átlépve most felbátorodhattak a vevők. Egyébként a szerb olajfinomító NIS potenciális felvásárlásával kapcsolatos spekuláció erősödése hajtja most elsősorban a sztorit, de az emelkedő olajárak is kedveznek.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×