A földet érést követően gyulladt ki a Moszkva-Murmanszk járat, az utasokat felfújt csúszdán mentették a gépből, amelyen 78-an voltak. 47-en élték túl a tragédiát, a sérültek között többen súlyos állapotban vannak.
Az SSJ-100-as repülőgép 78 főnyi utassal és személyzettel a fedélzetén hajtott végre kényszerleszállást a seremetyjevói repülőtéren vasárnap délután.
A Moszkva-Murmanszk járat a földet érést követően gyulladt ki, az utasokat felfújt csúszdán mentették a gépből. A Szuhoj repülőgépgyár SSJ-100-as típusú gépe 28 perccel a felszállás után hajtott végre kényszerleszállást, amely során a jelentések szerint az utasszállító vagy az egyik, vagy mindkét hátsó hajtóműve megrongálódott.
A műveletet az Aeroflot szerint az előírt 90 helyett 55 másodperc alatt hajtották végre. Az üzemanyaggal csaknem teletankolt repülőgép ezután teljesen kiégett.
Ítélkezés helyett kíváncsiság – a levéltári főigazgató és a miniszterelnök is ezt a hozzáállást ajánlja a nevek megismerése után; szerda délelőtt elkezdtek nyílni az úgynevezett ügynökakták, számos 6-os karton adata már nyilvános, kiderül róluk ez-az.
A félárbócra felvont zászló hagyományosan a gyász és a tisztelet kifejezésének formája. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 70. évfordulója alkalmából egész nap így marad a nemzeti lobogó az Országház előtt.
Jelentősen visszaesett a BMW árbevétele és profitja a harmadik negyedévben, elsősorban a kínai piac gyengélkedése és a vállalati átalakítások költségei miatt.
President Trump acknowledges the Iran war, and higher fuel prices, were factors as Democrats win across the country - including in Texas, Kansas, and Michigan.