Infostart.hu
eur:
363.42
usd:
318.5
bux:
144545.82
2026. július 22. szerda Magdolna
Hans-Gert Pöttering, a Konrad Adenauer Alapítvány elnöke, az Európai Parlament korábbi elnöke (b) és Orbán Viktor miniszterelnök tárgyal Budapesten, Országház Nándorfehérvári termében 2016. november 22-én.
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Botár Gergely

Így lát munkához Magyarországon a három néppárti bölcs

A Sargentini-jelentés alapján vizsgálódhat Magyarországon a három néppárti, jogállamiságot vizsgáló bölcs - mondta Kiss J. László, a Corvinus Egyetem tanára. A szakértő be is mutatta a nagy múltú európai politikusokat az InfoRádiónak.

A jogállamiságot vizsgáló bölcsek intézményét először éppen a mostani bölcsek egyik tagja, Wolfgang Schüssel kormánya elleni eljárás során alkalmazták először Európában - mondta az InfoRádiónak Kiss J. László, a Corvinus Egyetem tanára.

Wolfgang Schüssel 2000 és 2007 között volt osztrák kancellár. "A Szabadság Párt jelentős mértékben felbomlott. Ekkor egy előre hozott választás történt 2002-ben, aminek eredményeként a Néppárt lett a legerősebb párt Ausztriában. Ez az osztrák belpolitikai helyzet jelentős stabilizálódását hozta, bár az Osztrák Szabadságpárt előretörése jellemzően a Néppárt elleni protestmagatartásból következett" - idézte fel Kiss J. László.

A Fideszt vizsgáló néppárti úgynevezett bölcsek tanácsának másik tagja Hans-Gert Pöttering, aki 2007 és 2009 volt az Európai Parlament elnöke. "Végül is 1979, tehát az európai parlamenti választások kezdetétől egészen 2014-ig az Európai Parlament tagja volt, erős föderalista hírében áll" - mondta róla Kiss J. László.

Herman Van Rompuy a flamand kereszténydemokrata párt tagja volt és ennek helyettes elnöke is 1973 és 1977 között, de később ennél jelentősebb tisztségeket is betöltött. "2008 és 2009 között belga miniszterelnök volt, 2009 és 2014 között, két ciklusra pedig az Európai Tanács állandó elnökévé nevezték ki."

Kiss J. László szerint a bölcsek a Sargentini-jelentés alapján vizsgálódhatnak Magyarországon, de még nem világos, hogy ez miként fog megtörténni. Mint mondta:

a fő kérdés az, hogy hogyan lehet azonosítani az Európai Néppárt konkrét értékeit, amelyeknek a Fidesz meg kell, hogy feleljen.

"Szétköltöztünk, de még nem váltunk el"

Így illusztrálta az Európai Néppárt és a Fidesz viszonyát Novák Katalin, a magyar párt külügyekért felelős alelnöke, miután a múlt héten a néppárt kongresszusán az a döntés született, hogy a vizsgálat indul a Fidesszel szemben, és annak idejére a Fidesz önként felfüggeszti a tagsággal járó jogait a pártszövetségben. "Brüsszelben kölcsönösen adtunk egymásnak egy esélyt, hogy felmérjük, milyen perspektívát látunk a jövőre nézve" - mondta Novák Katalin.

Orbán Viktor a döntés után többek között arról beszélt, hogy

a szerdai vita a Néppárt jövőjéről szólt.

Úgy értékelte, hogy jó döntés született, mert a párt megőrizte az egységet, de semmilyen utat nem zártak le, a választások után szabadon dönthetnek a jövőről.

Elmondta azt is, hogy a Fidesz is kijelölt egy háromtagú bizottságot, amely a Néppárt „bölcseivel" tárgyal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.

Orbán Viktor: mostantól minden illegitim, a cél a jogállam békés visszaállítása

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tartott tájékoztatót. Az InfoRádió kérdésére beszélt Szijjártó Péter döntéséről is.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×