Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
325.78
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Markus Söder bajor tartományi miniszterelnök a bajor Keresztényszociális Unió, a CSU elnökválasztó gyűlésén Münchenben 2019. január 19-én. Horst Seehofer német belügyminiszter, a CSU elnöke november közepén bejelentette, hogy január 19-ig marad a párt vezetője, hivatali utódjául Södert választották meg.
Nyitókép: MTI/EPA/Philipp Guelland

A bajor kormányfő is üzent Orbán Viktornak

Orbán Viktor magyar miniszterelnök az utóbbi időben egyre inkább eltávolodott a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) közös értékektől - mondta Markus Söder bajor kormányfő, a CSU elnöke egy lapinterjúban.

A politikus a Passauer Neue Presse című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy pártja az európai parlamenti választás kampányában kiáll az erős, egységes és demokratikus Európáért, amely megvédi polgárait.

Azzal kapcsolatban, hogy a CSU korábban gyakran élesen bírálta a brüsszeli Európai Bizottság tevékenységét, elmondta, hogy "megváltozott a helyzet, Európa már nincs abban a komfortzónában, amelyben évtizedekig volt".

Korábban a bürokrácia és az "ostoba" szabályok okoztak gondot, most viszont az a kérdés, hogy van-e egyáltalán jövője Európának, amelyet "szélsőségesek, antidemokraták és a Dexit (Németország EU-tagságának megszüntetése) pártolói" fenyegetnek.

Ebben a helyzetben egy olyan pártnak, mint a CSU, "sziklaszilárdan kell állnia és világossá kell tennie, hogy harcol a demokratikus és erős Európáért, az eszméiért, értékeiért, ideáljaiért és szabadságaiért" - mondta Markus Söder.

Arra a kérdésre, hogy ez elhatárolódást is jelent az olyan politikusoktól, mint Orbán Viktor, aki nemrégiben még CSU-s rendezvények vendége volt, azt mondta:

"sokat köszönhetünk a magyaroknak, és valóban mindig jó viszonyban voltunk", de Orbán Viktor "az utóbbi időben egyre inkább eltávolodott közös értékeinktől".

Arra a kérdésre, hogy túl messze távolodott-e, kifejtette, hogy mindenkinek önállóan kell döntenie arról, hogy milyen úton járjon pártja és országa. "Mi megmutatjuk, hogy ennek milyen következményei lehetnek" - tette hozzá, kiemelve, hogy "az az út, amelyen Orbán jár, nem a mi utunk".

"Orbánnak meg kellene néznie, hogy ki instrumentalizálja" - fogalmazott a bajor miniszterelnök, hozzátéve, hogy az a társadalom, amelyet az őt szabadságharcosként éltető Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt kíván felépíteni, "biztosan nem az a társadalom, amelyet ő akar".

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×