Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.71
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pxhere

Jelentős változás jöhet az autóiparban

A tervezettnél nagyobb mértékben, 40 százalékkal szorítanák le 2030-ra az új autók szén-dioxid-kibocsátását a 2021-es szinthez képest az Európai Parlament szerdai strasbourgi plenáris ülésén elfogadott határozat értelmében. Az Autó című szaklap főszerkesztő-helyettese szerint az új szabályozás technológiaváltást, illetve új beruházásokat eredményez az autóiparban.

A határozat előírásai nehéz helyzet elé állíthatják az autógyártókat, ha nincs hosszú távú tervük a környezetkímélő technológiák alkalmazását illetően – mondta az InfoRádiónak Karner Miklós. Az Autó című szaklap főszerkesztő-helyettese ugyanakkor hozzátette: nagy valószínűséggel rendelkeznek ilyen stratégiával, és a csütörtökön kezdődő Párizsi Autószalonon is látszik, hogy jelentős elektromos- és hibridautó-offenzíva van világszerte.

Az autógyárakat eddig elsősorban a gyártmányflottára vonatkoztatott károsanyag-kibocsátási szint megszabásával ösztönözték kevésbé környezetszennyező járművek gyártására. A szakértő szerint részben ennek sikere, hogy egyre több elektromos és hibridautó készül. Az elvárás teljesítéséhez egy gyártónak megoldás lehet, ha a két-három belsőégésű motorral szerelt luxusautója mellett párféle elektromos járművet forgalmaz, de azzal is próbálkozhat a vállalat, hogy takarékos, tiszta üzemű, kis motorú benzines vagy dízeles gépkocsjainak kínálatát egészíti ki e-autókkal – magyarázta Karner Miklós.

A főszerkesztő-helyettes szerint

„kicsit több mint egy évtizedük van az autógyártóknak, hogy a gyártást, a szellemiségüket megváltoztassák”

– fogalmazott. Hozzátette: számíthattak a változásra, hiszen az elmúlt évtizedben folyamatosan fogalmaztak meg célokat velük szemben azért, hogy csökkentsék a környezetterhelést.

Egy német kezdeményezés szerint a régi autók átalakítását is tervezik – állami támogatás mellett –, hogy a korosabb gépjárművek károsanyag-kibocsátását is csökkentsék. Azt azonban még nem tudni, hogy a régi/szennyező autók kitiltása, valamint az üzembe helyezésüket megnehezítő szabályozások milyen hatással járnak majd.

Az új szabályozás a technológiai váltás mellett beruházásnövelést is elvár az autógyártóktól, hogy olyan gyárakat és rendszereket telepítsenek, melyek lehetővé teszik a tisztaüzemű autók gyártását – összegezte Karner Miklós, hozzátéve:

a Magyarországon épülő BMW-üzem már ebben a szellemben készül.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Egy másik fideszes miniszternek is dolgozott Feledy Botont

Egy másik fideszes miniszternek is dolgozott Feledy Botont

Azonnali hatállyal menesztette a Külügyminisztérium a Magyar Külügyi Intézet augusztusban kinevezett vezetőjét, Feledy Botondot, miután kiderült, hogy cégei korábban több tízmillió forintot kaptak az előző kormány minisztereitől. A külpolitikai elemző Lázár János és Navracsics Tibor tárcájának is dolgozott, többek között az Epstein-aktákról és a befagyasztott orosz vagyonokról írt elemzéseket. A megbízások egy része egy olyan állami közvetítőcégen keresztül valósult meg, amely ellen a jelenlegi kabinet az elmúlt hónapokban már büntetőfeljelentést tett - írja a 444.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×