Infostart.hu
eur:
394
usd:
344.02
bux:
122263
2026. március 19. csütörtök Bánk, József
Gregorio Rosa Chávez salvadori bíboros érkezik a bíborosi kollégium kongregációjára a Vatikánban 2025. április 28-án, Ferenc pápa temetése után két nappal. A 135 tagú bíborosi testület a gyászidőszak alatt, április 28-tól öt napon át naponta összeül a vatikáni szinódusi teremben, hogy előkészítse a május 7-én kezdődő pápaválasztó konklávét.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci

Kuzmányi István: akkor lesz új pápája az egyháznak, amikor ő elfogadja a döntést

A pápaválasztó konklávé május 7-én kezdődik – jelentette be Matteo Bruni szentszéki szóvivő. Már meg is kezdődött a Sixtus-kápolna előkészítése az eseményre, az épületet lezárták a látogatók elől. A konklávé menetéről Kuzmányi István, a Magyar Kurír és az Új Ember főszerkesztője beszélt az InfoRádióban.

A bíborosi kar jelenleg 252 bíborosból áll, közülük azok vehetnek részt a pápaválasztó konklávén, akik a széküresedés (a pápa halála) pillanatában még nem töltötték be a 80. életévüket. Ez alapján 135 bíboros jogosult belépni a nagyközönség előtt már lezárt Sixtus-kápolnába, és szavazni a következő pápa személyéről. Ők bezárkóznak a kápolnába addig, amíg döntésre nem jutnak. Régen előfordult olyan is, hogy befalazták őket, de ma már ez nyilván nem szokás. Ám el vannak zárva a külvilágtól, illetve esküt is tesznek arra, hogy semmilyen külső kommunikációt nem folytatnak arról, ami a Sixtus-kápolnában történik – mondta Kuzmányi István, a Magyar Kurír és az Új Ember főszerkesztője.

A bíborosok a Szent Márta-házban étkeznek (többségük ott is lakik), általában a Pál-kápolnában mutatnak be közösen reggel szentmisét, és utána vesznek részt a Sixtus-kápolnában az ülésszakon, illetve magán a szavazáson.

Számos előírás vonatkozik arra, milyen rend szerint kell szavazni, ugyanakkor a történelem során hosszan elhúzódó szavazásokat is lehetett látni. A leghosszabb konklávé két év volt, de még a középkorban, amikor különböző háborús és egyéb nehezítő helyzetek is fennálltak.

A modern korban – a 20. századi pápaválasztások során – az első napon, amikor délután bevonulnak a bíborosok a Sixtus-kápolnába, egy ülést tartanak és egy szavazást. Minden szavazás végén elégetik a szavazócédulákat, és ezekhez bizonyos színezőanyagot is hozzá szoktak adni, így befolyásolva a felszálló füst színét. Ha fekete, akkor nem sikerült döntést hozniuk, ha pedig fehér, akkor megvan az új pápa.

Egy ülésen – az elsőt leszámítva – két szavazás bonyolítható, és minden nap – ugyancsak az első kivételével – két ülést tartanak. Nagyon fontos, hogy a pápát megválasztani csak és kizárólag kétharmados többséggel lehet, vagyis a világi gyakorlattal ellentétben a pápaválasztás elhúzódása esetén sincs arra mód és lehetőség, hogy 50 százalék plusz 1 szavazattal válasszanak új egyházfőt, hangsúlyozta Kuzmányi István.

Hogyha eltelik a 12. ülés, illetve szavazás, és nem jutnak döntésre, akkor egy pihenőnapot kell tartani. Ezt követi még 13 ülés, és ha akkor sem sikerül kétharmaddal megválasztani valakit, akkor lép életbe az a szabályozás, hogy

az utolsó ülésen a legtöbb szavazatot kapott két ember mehet tovább a következő fordulókra,

ezzel is elősegítve azt, hogy megszülessen a kétharmados döntés. De amíg nincs kétharmad, addig a két személyről folyamatosan, megfelelő rendben szavaznak.

"Mind Ferenc pápa, mind az elődei Krisztust követték, aki a Szentírásban és a szent hagyományban hagyta örökül azt az életvezetési utat, illetve azokat a szabályozásokat, azokat az istenkapcsolatot támogató dolgokat, amik segítik a hétköznapi keresztény életét, és ugyanígy segítik akár egy pap, egy püspök, egy pápa életét. Az Istennek szentelt emberekről van szó, amit szem előtt kell tartani, amikor azon gondolkozunk, hogy ők itt vitatkoznak, veszekednek akár. Persze, ők is emberből vannak, de azért ez alapvetően egy testvéri közösség, és eddig is sikerült olyan pápát választani, aki ugyanezt az apostoli hagyományt – ami Szent Péterrel kezdődött, Krisztus indította el és a mai napig tart – követi. A konklávé előtt, a Szentatya halálát követően – vasárnap kivételével – minden nap ülésezik a bíborosi kollégium. Nagyjából két hét telik el a konklávé kezdetéig, addig szó szerint megismerkednek egymással, hiszen a mostani pápaválasztó bíborosok több mint kétharmadát Ferenc pápa jelölte ki, és olyan helyeken is találunk már bíborosokat, mint Közép-Afrika, Mianmar, ahol korábban nem voltak. Emiatt értelemszerűen nem nagyon ismerik egymást, de ez idő alatt együtt imádkoznak, együtt étkeznek, és amikor bemennek a Sixtus-kápolnába, akkor már ezek után hozzák meg a döntéseket" – sorolta Kuzmányi István.

Nem lesz hivatalos bejelentés a pápa személyéről, a külvilág csak akkor tudja meg, hogy ki lett az új pápa, amikor ő megjelenik a nyilvánosság előtt. Addig a Sixtus-kápolna kéményét lesi mindenki a Szent Péter téren, várva, hogy fehér füst szálljon fel belőle. Akkor szinte azonnal megszólalnak a Szent Péter-bazilika harangjai, és ezt követi majd az egyház többi temploma szerte a világon, Magyarországon is.

Ezután minden szem a Szent Péter-bazilika homlokzatának középső erkélyére, az áldások erkélyére szegeződik, várva a pillanatot, amikor kilép a bíborosok korelnöke és a hagyományos "habemus papam" szókapcsolattal bejelenti, hogy "van pápánk". Azt mondja még, hogy "nagy örömöt hirdetek nektek", majd latinul elmondja az új pápa vezeték- és keresztnevét.

Ám a római katolikus egyháznak nem ekkor lesz új pápája, és nem is akkor, amikor ez első, pápaként bemutatott szentmisével elkezdi a szolgálatát. Ugyanis amikor a Sixtus-kápolnában megszületik a kétharmados döntés, a leendő pápát megkérdezik, hogy elfogadja-e. És ha ő elfogadja a döntést, attól a pillanattól ő az új pápa. Ezután a bíborosok mind elé vonulnak, és kvázi békecsókkal hűséget fogadnak neki – mondta az InfoRádióban Kuzmányi István.

(A nyitóképen: Gregorio Rosa Chávez salvadori bíboros érkezik a bíborosi kollégium kongregációjára a Vatikánban 2025. április 28-án, Ferenc pápa temetése után két nappal.)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fico  nem támogatja az uniós csúcs Ukrajnáról szóló határozatait

Fico nem támogatja az uniós csúcs Ukrajnáról szóló határozatait

Robert Fico nem támogatja az Európai Unió csütörtökön kezdődő csúcsértekezletének Ukrajnával kapcsolatos határozatait. A szlovák miniszterelnök ezt szerdán a parlament európai ügyekért felelős bizottságának ülésén jelentette ki. Fico szerint az EU elvi alapon elutasította, hogy a zárónyilatkozatban szó essen a Barátság kőolajvezeték helyzetéről, pedig szerinte ez kulcsfontosságú kérdés.

Ez tartja a lelket az olajpiacban – szakértői forgatókönyvek a Hormuzi-szoros jövője ügyében

A Hormuzi-szoros lezárása a globális olajtermelés mintegy 15 százalékát és a cseppfolyósított földgáztermelés ötödét érinti; Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa szerint a gázpiac képes alkalmazkodni a helyzethez, az olajpiac azonban nem. Úgy látja, ha az ígért 4-5 hétnél tovább húzódik az iráni konfliktus, akkor akár el is szabadulhat a pánik, és soha nem látott magasságokba emelkedhet a kőolaj ára.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
Csúnya eséssel indul a nap a tőzsdéken - Egekben az olaj és az európai földgáz ára!

Csúnya eséssel indul a nap a tőzsdéken - Egekben az olaj és az európai földgáz ára!

Az ázsiai tőzsdéken nagy eséssel indul a nap, különönösen a japán tech papírokat adják ma reggel. Ezt követően Európában is nagyobb mínuszokra van kilátás, és Amerikában is folytatódhat az esés. Nem igazán van most hova menekülni, hiszen esnek a nemesfémek is. Az olajár és az európai gázár viszont tovább szárnyal, miután rakéták csapódtak be Katar kulcsfontosságú LNG-exportlétesítményébe, ez pedig tovább erősítette a félelmeket.  Gazdasági események szempontjából ma az angol jegybank, illetve az Európai Központi Bank kamatdöntéseire lesz érdemes figyelni, hiszen a közel-keleti háború alaposan átírta az idei évre vonatkozó várakozáskat. Ezt jól láthattuk tegnap a Federal Reserve kamatdöntésén is, több éves csúcsra ugorhat az infláció az elszálló energiaárak következményeként.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×