Infostart.hu
eur:
362.17
usd:
316.4
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Dublin, 2018. július 19.2018. július 12-én a dublini repülőtéren készített kép a Ryanair ír diszkont légitársaság egyik leszálló repülőgépéről. A Reuters értesülései szerint július 25-én és 26-án több mint 600 járatát törli az ír fapados légitársaság, mert alkalmazottai egy jelentős része sztrájkot kezdeményezett a silány munkakörülmények és a cég kicsinyessége miatt.  A hírügynökség szerint elsősorban belga, portugál és spanyol légiutas-kísérők tervezik a sztrájkot, ami miatt a Ryanair elővigyázatosságból járatai 12 százalékát törölte a menetrendből. A lépés mintegy 50 ezer utast érint. (MTI/EPA)
Nyitókép: MTI/EPA

Több száz járatot, köztük budapestieket is törölt a Ryanair

Törölte szerdán a Ryanair légitársaság szerdai és csütörtöki Budapest és Barcelona között közlekedő járatát, emellett két csütörtök esti árat sem indul el. Történetének legnagyobb sztrájkjával néz szembe a diszkont légitársaság.

Belgium mindkét jelentős repülőterén komoly fennakadásokra, késésekre, torlódásra és zsúfoltságra lehet számítani.

Szerdán 22 járatból legalább 14-et biztosan törölni fognak, ez főként a Barcelonába, Valenciába, Madridba, Portóba és Milánóba induló gépeket érinti.

Csütörtökön 22-ből 16-ot érint a járattörlés, ezért nem száll fel a milánói, a barcelonai, a lisszaboni, a madridi, a római és a portói gép sem.

Friss értesülések szerint

törölte a Ryanair légitársaság szerdai és csütörtöki Budapest és Barcelona között közlekedő járatát,

emellett a két csütörtök esti - a Brüsszel melletti - Charleroi-ra közlekedő járat sem indul el.

A Ryanair belga fedélzeti legénységének munkabeszüntetése mellett spanyol, portugál és olasz kollégáik is sztrájkot hirdettek. A beszámoló szerint a légitársaság belga személyzetének legalább 80 százaléka vesz részt a sztrájkban. Az említett célállomásokon kívül, a többi járat azért indulhat, mert a más nemzetiségű dolgozók nem jelentették, hogy csatlakoznak a munkabeszüntetéshez.

Szerdán és csütörtökön 2400 járatból több százat törölt, illetve kénytelen törölni az ír diszkont cég, köztük a Budapest és Barcelona között közlekedő, szerda esti járatát.

A Ryanair saját bevallása szerint története legnagyobb munkabeszüntetésével néz szembe. A cég sokáig nem ismerte el a szakszervezeteket, majd a tavaly októberben a személyzet hiánya miatt bejelentett járattörlések óta több országban is megkezdhette tevékenységét több pilóta- illetve légiutas-kísérő érdekképviselet.

A személyzet a munkakörülményekre panaszkodik. Állításuk szerint az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten, betegszabadságra pedig csak akkor mehetnek, ha személyesen jelennek meg az orvosi igazolással. Emiatt

a személyzet 34 pontból álló, a munkakörülményeiket javító követelést fogalmazott meg.

A Ryanair hétfőn jelentette be, hogy a június végével záródott pénzügyi első negyedévében az adózott eredménye 319 millió euró lett. Ez 20 százalékkal kisebb ugyan az egy évvel korábbinál, de felülmúlta a szakértők által várt 305 millió eurót.

Lengyelországba helyeznek át gépeket

Az írországi személyzet sztrájkja miatt csökkenti a dublini bázissal rendelkező flottáját a Ryanair és lengyel charter leányvállalatához helyezi át az így felszabaduló gépeket.

Az aerotelegraph.com értesülése szerint a Ryanair a téli menetrend kezdetétől, október 28-tól minden ötödik dublini bázisú repülőgépét Lengyelországba helyezi át.

Dublinban így 30 helyett 24 Boeing B737 gép állomásozik majd, ami egyúttal több mint száz pilóta és kétszáz utaskísérői állás megszűnését is jelenti.

A lengyel Ryanair Sun charter légitársaság négy gépből álló flottája a téli menetrendtől a Dublinból áthelyezett gépekkel bővül. A Ryanair a gépek áthelyezésével párhuzamosan megszűnő munkahelyek egy részét is Lengyelországban kínálja fel a Dublinban feleslegessé vált alkalmazottaknak.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×