Infostart.hu
eur:
364.81
usd:
326.01
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
A Ryanair légitársaság Nápolyból érkező, Boeing 737 típusú repülőgépe landol a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: Faludi Imre

Ryanair-botrány: 1300 euró a kártérítési limit

Méltánytalan, ha egy légitársaság felszállás után közli utasaival, hogy csak csomagjaik nélkül szállhat fel repülőjük, mégsem indokolt a törvénymódosítás - vélekedett az InfoRádió által felkeresett utazási jogi szakértő.

A Ryanair vasárnap poggyászok nélkül indított volna el egy járatot Budapestről a Kanári-szigeteken lévő Las Palmasba, mert teljes terheléssel a Boeing 737-800-as gép nem tudta volna biztonsággal megtenni a Liszt Ferenc repülőtér és Las Palmas közti több mint ötórás utat.

Harminc utas úgy döntött, nem hajlandó bőröndjei nélkül utazni.

Salamon András ügyvéd az InfoRádióban elmondta, hogy a Montreali Egyezmény, amely a légiutasok jogait, illetve a légitársaságok kártérítési felelősségét szabályozza, előírja, ha a poggyászkésés miatt az utasnak kára keletkezett, akkor a légitársaság köteles ezt a kárt megtéríteni. Ennek a kártérítési elkötelezettség van felső határa, ez most körülbelül 1300 euró.

"Ebben az esetben az utasnak kell bizonyítania, hogy kára keletkezett, például vásárolni kellett alsóneműt, ruhát, pizsamát, tisztálkodószereket.

Ha ezeket a számlákat megőrzi, és benyújtja a légitársaságnak, akkor köteles a cég fizetni"

- mondta az utazási jogi szakértő. Azok az utasok viszont, akik úgy döntöttek, hogy a poggyászuk nélkül nem indulnak el, az ügyvéd szerint önként elálltak a fuvarozási szerződéstől, és ebben az esetben szerinte még a repülőjegy ára sem jár vissza nekik.

Kiszolgáltatott helyzetben van az utas mindkét esetben, de a szakértő szerint nincs szükség jogszabály-módosításra.

"Az uniós rendelet szigorúan szankcionálja a járatok késését, törlését, a Montreali Egyezmény pedig szintén szabályozza a kártérítési kérdéseket. Inkább a piaci szabályozókra kell hagyatkozni. Mindenki el tudja dönteni, hogy fapados vagy hagyományos járatot vesz-e igénybe. Fizethet többet az utas, és akkor jóval kisebb a kockázata annak, hogy nem időben vagy nem a kívánt célállomásra érkezik meg, esetleg a poggyásza marad le" - mondta Salamon András.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×