Infostart.hu
eur:
379.63
usd:
321.49
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Így látja a német rendőrség az iszlamista terrorveszélyt

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet gyengülésének ellenére továbbra is nagy az iszlamista terrortámadások veszélye Németországban - mondta a német szövetségi bűnügyi hivatal vezetője egy csütörtöki lapinterjúban.

Holger Münch a Bild című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy az Iszlám Állam már majdnem minden területét elveszítette a Közel-Keleten, de sokan megvannak még azok közül, akik a térségbe utaztak, hogy harcoljanak érte.

Ezek a szélsőséges iszlamisták nemcsak a fegyverek és a robbanószerek használatát tanulták meg, hanem hálózatokba szerveződtek társaikkal, az Iszlám Állam pedig változatlanul arra biztatja őket, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel támadjanak meg polgári, úgynevezett puha célpontokat - mondta a BKA elnöke.

A legszélesebb nyomozati jogkörű német rendőri szervezet vezetője hozzátette: nagy veszélyforrás az Iszlám Állam támogatói körének "nagyon agresszív" propagandája, amellyel egyedül kivitelezett akciókra igyekszik rávenni a szervezet követőit.

Azonban a rendőri szervek nyomásgyakorlása révén nagymértékben csökkent a dzsihadisták képessége az olyan nagyobb szabású, összetett műveletek végrehajtására, mint a 2015 novemberében történt párizsi merényletsorozat vagy a 2016 márciusában Brüsszelben elkövetett robbantásos merényletek sorozata - mondta Münch.

Kiemelte, hogy a Közel-Keletre távozott dzsihadisták köréből nem tapasztalnak nagyobb visszatérési hullámot. A BKA több mint ezer ilyen embert tart számon, nagyjából egyharmaduk tért vissza Németországba. További 170-en meghaltak a térségben folytatott harcokban, és vannak olyanok is, akiket elfogtak az Iszlám Állam ellen küzdő iraki vagy szíriai erők.

A BKA vezetője hangsúlyozta, hogy érthető a lakosság aggodalma mindazok miatt, akik a terrorcselekmény elkövetésére hajlandó, közveszélyes személyek nyilvántartásába tartoznak. Azonban az egyéni, szubjektív biztonságérzet és a valóságos statisztikai adatok között nagy eltérés lehet.

Mint mondta, a tények azt mutatják, hogy a mintegy 760 terrorveszélyes személy közül nagyjából 400 tartózkodik Németországban, bő egyharmaduk börtönben. További fontos elem, hogy a hatóságok csaknem ezer büntetőeljárást folytatnak szélsőséges iszlamizmussal kapcsolatban, "vagyis fenntartjuk az iszlamista színtérre kifejtett nagy bűnüldözési nyomást, az iszlamista terrorizmus témája nálunk a napirend legfőbb pontjai között szerepel" - mondta a szövetségi bűnügyi hivatal elnöke.

Németországban legutóbb 2016 decemberében hajtottak végre iszlamista terrortámadást, az elkövető egy elutasított tunéziai menedékkérő volt, aki egy berlini karácsonyi vásáron gázolásos merényletet követett el egy lopott kamionnal. A támadásban 12 ember meghalt, több mint 70-en megsebesültek.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×