Infostart.hu
eur:
379.29
usd:
321.79
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Elfogták a nizzai merényletet vállaló terroristát

Az amerikai támogatású kurd-arab ernyőszervezetnek, a Szíriai Demokratikus Erőknek (SDF) a tagjai a szíriai Rakkában elfogták a francia Adrien Guihalt, aki a 2016-os nizzai terrortámadás elkövetését vállalta az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet nevében - közölte az SDF csütörtökön.

Az SDF hírszerzési egysége a május 19-én, szombaton végrehajtott művelet keretében elfogta az Iszlám Állam egy csoportját, amelyet az Abu Oszama al-Faranszi néven is ismert Adrien Guihal vezetett - tudatta a kurd-arab ernyőszervezet.

A francia férfit feleségével együttfogták el a dzsihadista szervezet korábbi szíriai fellegvárában, amelyet az SDF tavaly nyáron szabadított fel.

Adrien Guihalt 2012-ben négy év börtönre ítélték Franciaországban, emellett felfüggesztett börtönbüntetést is kapott egy robbanásos merénylet kiterveléséért - írta az AFP francia hírügynökség, emlékeztetve: a férfi ezután menekült Szíriába és Irakba, hogy a két országban jelentős területeket 2014-ben elfoglaló Iszlám Állam oldalán harcoljon.

Ő volt az, aki vállalta az IÁ nevében a dél-franciaországi Nizzában elkövetett gázolásos merénylet elkövetését.

A nizzai merényletet 2016. július 14-én este hajtották végre, miközben a tengerparti sétányon mintegy 30 ezren nézték a nemzeti ünnepet lezáró tűzijátékot. A tunéziai származású, 31 éves Mohamed Lahouaiej-Bouhlel egy teherautóval belehajtott a tömegbe, és megpróbált minél több embert halálra gázolni. Mielőtt az elkövetővel végeztek a hatóságok, a merénylő 86 embert gyilkolt meg.

Címlapról ajánljuk

Volodimir Zelenszkij vörös vonalat húzott: Ukrajna nem mond le a megszállt területekről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország részének.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×