Infostart.hu
eur:
361.99
usd:
316.11
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Eva Gottvaldová, a közegészségügy védelméért felelős cseh miniszterhelyettes, valamint Konstanty Radziwill lengyel és Tomas Drucker szlovák egészségügyi miniszter (b-j), miután nyilatkozatot írtak alá a hosszú távú gyógyszerár-támogatásokról, valamint a védőoltások előállításában és beszerzésében való együttműködésről a V4-es országok egészségügyi minisztereinek konferenciáján a Budapest Marriott Hotelben 2017. november 30-án.
Nyitókép: Soós Lajos

Bejelentette lemondását a szlovák belügyminiszter

Tomás Drucker, aki a szlovák kormány néhány hete lezajlott, széles körű átalakítása során került a belügyi tárca élére, azzal indokolta távozását, hogy nem akar megosztó tényező lenni abban a kérdésben, hogy Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány megmarad-e a posztján.

Távozik a posztjáról Tomáš Drucker szlovák belügyminiszter, aki ahelyett, hogy leváltotta volna a sokat bírált országos rendőrfőkapitányt, Tibor Gašpart, inkább maga nyújtotta be lemondását. Három hétig volt tagja a Pellegrini-kormánynak, de mivel nem látta értelmét továbbra is ellenállni a társadalmi nyomásnak, hogy váltsa le a főrendőrt, és ennek a lépésnek a helyességéről maga sincs meggyőződve, ezért inkább a távozást választotta.

A Ján Kuciak újságíró és jegyese meggyilkolása után elkezdődött szlovákiai tömegtüntetési hullám elsodorta a következő belügyminisztert is. Tomáš Drucker válságmenedzserként került az egészségügyi miniszteri bársonyszékből a belügyi tárca élére. Az lett volna a feladata, hogy visszaállítsa a lakosság jelentős részének a rendőrségbe vetett bizalmát, amelyet jórészt Robert Kaliňák minisztersége idején elvesztett azzal, hogy számos ügy kivizsgálatlan maradt, ráadásul meggyilkolták a visszásságok után kutató oknyomozó újságírót, Ján Kuciakot és jegyesét.

Az előző belügyminiszter lemondása és a szlovák kormány átalakítása sem volt azonban elegendő a közvélemény jelentős része számára, mert Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány továbbra is a helyén maradt, és hiába követelték a lemondását még a vasárnapi tömegtüntéseken is, néhány órával ezt megelőzően maga a kormányfő Peter Pellegrini is védelmébe vette őt, és abszolút profinak nevezte, aki a legmegfelelőbb pozícióban van.

Drucker a betegsége miatt végül csak ma állt a sajtó képviselői elé, és elmondta, hogy nem talált semmilyen indokot Gašpar leváltására, de mivel nem akar engedni semmilyen nyomásnak és ultimátumnak, a politikai felelősség alól viszont nem bújhat ki, nem akarja tovább fokozni a társadalmi megosztottságot, ezért inkább lemond. „Meg akarom őrizni az integritásomat, és azt hiszem, hogy Tibor Gašpar kemény leváltása nem helyes, ezért ha a feszültség enyhítése helyett magam is a megosztottságot fokoznám, azt hiszem ilyen körülmények között nincs jogom tovább betölteni a belügyminiszteri posztot, és át kell engednem a helyet valakinek, aki ezt a helyzetet meg tudja oldani” – jelentette ki Tomáš Drucker.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Tisza-kormány: rendkívüli bejelentést tett a miniszterelnök

Tisza-kormány: rendkívüli bejelentést tett a miniszterelnök

A Tisza-frakció egyhangúlag elutasította Baka András köztársasági elnök legfőbb ügyészi jelöltjét, Szathmáry Zoltánt, és új jelölt állítására kérte fel az államfőt. A háttérben vélhetően az áll, hogy Szathmáry testvére gyanúsítottként érintett az úgynevezett aranykonvoj-ügyben. Török Gábor politikai elemző úgy értékelte a helyzetet, hogy máris "eljött Baka András első szuverenitási tesztje", az államfő pedig úgy tűnik, hogy felvette a kesztyűt, ugyanis délután megerősítette, hogy ragaszkodik korábbi jelöléséhez. A keddi napon az Országgyűlés is több fontos törvénymódosítást fogadott el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×