Infostart.hu
eur:
379.59
usd:
322
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Fico előhúzta a Soros-kártyát

Fico előhúzta a Soros-kártyát

Robert Fico szlovák miniszterelnök vasárnap még csak arra utalt, Andrej Kiska külföldi kottából játszik, hétfőn már Soros Györggyel hozta összefüggésbe az államfőt. Jelenleg itt tart Szlovákia, kilenc nappal azután, hogy az ország értesült az olasz maffia és a smeresek kapcsolatáról cikket író Ján Kuciak tényfeltáró újságíró és jegyese haláláról. A miniszterelnök szavai sokakat felháborított, a kormányfő megnyilvánulását a Híd állásfoglalásában felfoghatatlannak és elfogadhatatlannak nevezte.

Robert Fico kormányfő szerint Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök vasárnapi beszéde mögött Soros György áll.

Fico kijelentését arra alapozza, hogy az államfő és Soros tavaly szeptember 20-án találkoztak New Yorkban. Az államfő a kormánykoalíció átalakításában vagy az előrehozott parlamenti választásokban látja a kiutat a politikai válságból, amely a Kuciak-gyilkosság nyomán bontakozott ki Szlovákiában. Jogköre azonban sem egyikre, sem másikra nincs a köztársasági elnöknek.

A kormányfő már vasárnap azzal vádolta meg Andrej Kiskát, hogy az elmúlt napok eseményeire reagáló állásfoglalását külföldön írták, és Kiska részt vesz az ország felforgatásában.

Andrej Kiska szerint Robert Fico megpróbálja ignorálni, hogy kormánya összeomlóban van.

Szóvivője, Roman Krpelan emlékeztetett, hogy Marek Maďarič kulturális miniszter már benyújtotta lemondását, a koalíciós partnerek pedig azt fontolgatják, hogyan tovább. „Az összeesküvés-elméletekkel való figyelemelterelés nem menti fel a kormányfőt az alól, hogy megpróbálja megoldani ezt a mély politikai válságot, vagy átadja a helyét valaki olyannak, aki helyette képes erre” – közölte Krpelan. Robert Fico kijelentésére

Soros György szóvivője útján reagált, leszögezve, hogy semmilyen szerepe nincs sem Andrej Kiska államfő beszédének megírásában,

sem pedig a szlovákiai tüntetések szervezésében.

Robert Ficónak az államfőt támadó kijelentéseire a kormánypárti Híd is reagált. A párt sajtóosztályának közlése szerint

a kormányfő szavai a Híd számára felfoghatatlanok és elfogadhatatlanok.

„Ahelyett, hogy megoldásokat keresne a kialakult helyzetre, külföldön keresi az ellenséget. A miniszterelnök veszélyes útra lépett, melyről nem biztos, hogy lesz visszaút.” A Híd egyben felszólította Robert Ficót, hogy kijelentéseivel ne lehetetlenítse el a kormány átalakítására vonatkozó tárgyalásokat. „Demokratikus országban megengedhetetlennek és teljességgel elfogadhatatlannak tartom a kormányfő beszédét” – reagált Lucia Žitňanská igazságügyi miniszter, aki szerint nyilvánvaló, hogy Fico hagyja magát elragadtatni az összeesküvés-elméletekkel.

Az ellenzék is azonnal reagált Robert Fico szavaira. Szlovákiának

ezekben a nehéz időkben nem összeesküvés-elméletekre, hanem megfontoltságra és bátorságra van szüksége.

A kormányfőtől egyet várnak a polgárok, azt, hogy levonja a politikai felelősséget, ami ebben a helyzetben Robert Fico kormányfő lemondása” – mondta Veronika Remišová, az OĽaNO képviselője. Boris Kollár szerint Robert Fico elveszítette a józan eszét. „Ha elhiszi, amit állít, akkor nem alkalmas arra, hogy vezesse ezt az országot” – szögezte le a Sme Rodina elnöke. Az SaS-es Lucia Ďuriš Nicholsonová szerint a kormányfő nem beszámítható és fél.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×