Infostart.hu
eur:
380.75
usd:
320.99
bux:
128037.16
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Szerbia első nyíltan leszbikus kormányfője

Ana Brnabic közigazgatási és helyi önkormányzati minisztert, egy párton kívüli politikust kért fel kormányalakításra Aleksandar Vucic szerb államfő Belgrádban.

Ana Brnabic nemcsak Szerbia első női miniszterelnöke, hanem első nyíltan leszbikus kormányfője is lesz.

Szerbia első nyíltan leszbikus kormányfője

Azért kell új kormányfőt és kormányt kinevezni, mert Aleksandar Vucic miniszterelnökként indult az áprilisi elnökválasztáson, és megnyerte azt, így kormányfő nélkül maradt Szerbia. A kormányfőt a szerb jogszabályok szerint az államfő kéri fel kormányalakításra, majd a kormányfőjelöltnek be kell mutatnia új kabinetjét és programját. A kormány megválasztásáról végül a parlament szavaz.

Noha Vucic látszólag a nagyobb mozgásteret biztosító kormányfői széket adta fel az államfői tisztségért, a közbeszédben elhangzott találgatások szerint az új kormányfő csak báb lesz Aleksandar Vucic kezében, aki továbbra is a szerb belpolitika legfőbb irányítója marad. Mivel az új államfő nem mondott le a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöki pozíciójáról, a törvényhozásban pedig az SNS-nek van a legtöbb képviselője, így a szerb politika gyeplőjét továbbra is ő tartja a kezében.

Az új miniszterelnöknek azokat az ígéreteket is teljesítenie kell, amelyeket még Aleksandar Vucic tett. Ilyen például a nyugdíjak és a bérek emelése, az alkotmány módosítása, az európai integráció és a gazdasági reformok folytatása, a Koszovóval fenntartott viszony rendezése és az igazságügy reformja. Mindazonáltal nem biztos, hogy minderre lesz ideje Ana Brnabicnak, a sajtóban megjelent találgatások szerint ugyanis jövő tavasszal, a belgrádi önkormányzati választással egy időben ismételten előrehozott parlamenti választást is tarthatnak a nyugat-balkáni országban.

Ana Brnabic 1975-ben született, egyetemi tanulmányait az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában végezte üzleti tanulmányok és marketing szakon. 2001-ben tért vissza Szerbiába, és különböző nemzetközi cégek tanácsadója volt, főleg helyi önkormányzatok fejlesztésével foglalkozott. 2016 augusztusában Aleksandar Vucic új kormányában a közigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium vezetését bízták rá.

Erről a pozícióról most le kell mondania, és a tervek szerint új kormányát és programját a jövő szerdáig ismerteti, ugyanis június 23-án lesz a szerb elnök hivatalos beiktatási ceremóniája, amelyen a tervek szerint már az új kormány megválasztott tagjai is részt vesznek.

Címlapról ajánljuk

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Szárnyra kapott a forint

Szárnyra kapott a forint

Valóságos devizapiaci hullámvasútnak lehettünk szemtanúi az elmúlt két hétben. A legfontosabb mozgások a dollárban történtek, az amerikai deviza körüli bizalom megingása és az erősödő „Hedge America” narratíva miatt. A dollár többéves mélypontok közelébe gyengült az euróval és a forinttal szemben is, bár azóta némi korrekció látható az árfolyamokban.  A hét második felében a fókusz részben átfordult a Fed jövőbeli elnökének személye körüli bizonytalanságra: Kevin Warsh Trump általi jelölése és a jegybankár a korábban várt laza monetáris politikai rezsim kockázatának enyhülése erősödő pályára állította a dollárt. A forint piacát az elmúlt napokban szintén nagy kilengések jellemezték, ez alól pedig a mai nap sem jelent kivételt. A magyar deviza erősen kezdte a napot az euróval és a dollárral szemben is, az árfolyam mindkét piacon 1 egységnél többet csökkent ma már.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×