Infostart.hu
eur:
379.18
usd:
321.63
bux:
131260.81
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Először dobták le az óriásbombát

Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet legkevesebb 36 fegyverese halt meg Afganisztánban az amerikai hadsereg legerősebb nem nukleáris bombájának első bevetésében - közölte pénteken az afgán védelmi minisztérium.

 Davlat Vaziri, a tárca szóvivője azt mondta, hogy nincsenek civil áldozatai a bomba okozta hatalmas robbanásnak, amely megsemmisítette a dzsihadisták rejtekhelyeit, bunkereit és mély alagútrendszerét, valamint az ott felhalmozott nagy fegyver- és lőszerkészleteket.

Az amerikai hadsereg csütörtökön első ízben vette be a GBU-43 típusú MOAB bombát, amely "minden bombák anyjaként" is ismert. A 10,3 tonna súlyú, GPS-irányítású bomba a legnagyobb pusztító erejű nem nukleáris harceszköz az amerikai hadsereg arzenáljában.

A hadsereg tisztségviselői szerint a MOAB-ot egy MC-130-as típusú katonai szállítógéppel juttatták célba, hogy megsemmisítse a dzsihadisták által kiépített barlang- és alagútrendszert az afganisztáni Nangarhar tartomány Acsin körzetében.

A MOAB bevetésével csökkenteni akarták az iszlamisták jelentette veszély mértékét a térségben tevékenykedő amerikai és afgán katonákra, valamint maximalizálni szerették volna a terroristáknak okozott károkat - közölték. A dzsihadisták védelmi állásaikat házilag készített robbanószerkezetekkel, alagutakkal és bunkerekkel erősítik meg, ezért ez a megfelelő harci eszköz ezeknek az akadályoknak a eltávolítására, és az Iszlám Állam elleni offenzíva lendületének megtartására Afganisztánban - tették hozzá a tisztségviselők az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatokat vezető John Nicholson tábornokra hivatkozva, aki jóváhagyta a MOAB bevetését.

Ez volt az első alkalom, hogy az iraki háború alatt kifejlesztett MOAB-ot harctéren vetették be.

Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszol. Tartson velünk percről percre!

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×