Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Most hallgatják ki a megbuktatott elnököt

Megkezdődött kedd reggel Szöulban a leváltott dél-koreai államfő, Pak Gun Hje kihallgatása abban a korrupciós ügyben, amely a bukását okozta.

Az ügyészségre érkezve Pak azt mondta,

bocsánatot kér a néptől, és őszintén fog részt venni a kihallgatáson.

Pakot vesztegetéssel, hatalommal való visszaéléssel, kényszerítéssel és államtitoksértéssel is vádolják. Kihallgatása éjfél utánig is tarthat. A volt elnök ártatlannak tartja magát.

Pak Gun Hjet, az országot a múlt század 60-as és 70-es éveiben irányító katonai diktátor, Pak Csong Hi lányát azért váltotta le a dél-koreai parlament, mert kiderült, hogy barátnője Csoj Szun Szil kormányzati és személyi döntésekbe is beleszólhatott, holott semmilyen hivatalos tisztsége nem volt, a kormányzat pedig hatalmas összegeket sajtolt ki nagyvállalatokból, és a pénzek olyan alapítványoknál kötöttek ki, amelyeket Csoj ellenőrzött.

Pak Gun Hje volt Dél-Korea első olyan demokratikusan választott elnöke, akit a parlament elmozdított hivatalából.

Pak felmentésével mentelmi joga is megszűnt.

Pak kihallgatására Észak-Korea is reagált. Egyrészt Pakot diktátorként említik, bukását pedig a "történelem szigorú ítéletének" minősíti az észak-koreai állami hírügynökség, amely korábban Pak családját "mocskos árulóknak" nevezte.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×