Infostart.hu
eur:
379.64
usd:
322
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
A börtönben radikalizálódott az Orly reptéri támadó

A börtönben radikalizálódott az Orly reptéri támadó

Előállították annak a férfinek az apját és fivérét, aki reggel támadást követett el a párizsi Orly repülőtéren - erősítette meg a francia rendőrség. Az Origo a Le Figaro információit idézve azt írta, egy 1978 februárjában született, francia állampolgár volt az elkövető, aki a börtönben radikalizálódott.

A párizsi Orly repülőtéren szombat reggel támadó férfi egy katonanő fegyverét akarta elvenni, és akkor lőtte le két másik katona - közölte Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter.

Eszerint az eset másképp történt, mint ahogy a hírügynökségek különböző források alapján először beszámoltak róla.

A férfi egy három repülőtisztből álló járőrcsoport női tagját a földre teperte a repülőtéren, hogy elvegye a géppisztolyát. Ez nem sikerült, mert a katonanő erősen fogta a fegyvert, majd férfi bajtársai lelőtték a támadót - közölte a miniszter.

A rendőrség egyelőre nem beszélt arról, hogy mi lehetett a támadó indítéka, de a párizsi ügyészség bejelentette, hogy a rendőrség terrorelhárítási részlege veszi át az ügy kinyomozását.

A rendőrség megerősítette, hogy a támadást a férfi egyedül követte el. Apját és fivérét előállították, hogy kihallgassák.

Bruno Le Roux belügyminiszter arról számolt be, hogy a férfi először Párizs egyik északi kerületében sörétes puskával arcon lőtt egy vele szemben rutinjelleggel közúti ellenőrzést végző rendőrt, majd gyalog elmenekült, és fegyverrel arra kényszerített egy nőt, hogy adja át neki az autóját. A nő autóját később az Orly közelében megtalálták.

Le Roux megerősítette azt a korábban már közölt információt, hogy a támadót a hatóságok már ismerték, a párizsi ügyészség azonban azt közölte, hogy a férfi nem szerepel a nemzetbiztonságra nézve veszélyes személyek kormányzati listáját.

Egy meg nem nevezett francia rendőrségi forrás a Reuters hírügynökség szerint korában azt közölte, hogy a repülőtéren szombat reggel lelőtt férfi szélsőséges muzulmán volt, ismerte a francia hírszerzés és az igazságszolgáltatás.

Kaotikus a helyzet a reptéren

 A repülőtér átvizsgálása után kiszállhatott minden utas abból a 13 repülőgépből, amely leszállt ugyan az Orlyn, de az eset miatt az utasok nem hagyhatták el a gépeket.

Helyszíni beszámolók szerint az utasok egy része az autópályán gyalogolva hagyja el az Orly repülőteret.

Az eredetileg az Orlyra érkező járatok közül 15-öt a Charles de Gaulle repülőtérre irányítottak át.

Az Orly igazgatósága közölte: elképzelhető, hogy a repülőtér egész nap zárva marad.

Ő lehetett a tettes

A Le Figaro információi szerint egy 1978 februárjában született, francia állampolgár volt az elkövető -idézte a francia lapot az Origo.

Drogkereskedelem miatt elítélték, és miután a börtönben radikalizálódott, megfigyelés alá vonták. Később abbamaradt a megfigyelése, egyelőre tisztázatlan okok miatt.

A börtönben radikalizálódott az Orly reptéri támadó

A lap úgy tudja, a férfi hajléktalan volt.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a férfinak volt-e úgynevezett S-aktája, ami a komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelzi.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×