Infostart.hu
eur:
377.06
usd:
318.93
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Az ENSZ sem tudta kideríteni, kik támadtak az ENSZ-konvojra

Az ENSZ-főtitkár által felállított vizsgálóbizottság nem tudta megállapítani, hogy kik hajtották végre szeptember 19-én az ENSZ-konvoj elleni légicsapást Szíriában, amelyben 18-an haltak meg.

A szerdán New Yorkban nyilvánosságra hozott jelentés szerint a testület "megállapította, hogy légicsapást mértek a segélykonvojra, de az elkövető vagy elkövetők kilétét lehetetlen meghatározni". Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztett dokumentum megállapítja, hogy kizárólag a szíriai vagy az orosz légierő, illetve az Egyesült Államok vezette koalíció gépei voltak képesek ilyen támadás végrehajtására, az ellenzéki haderő nem. A támadást legalább egy repülőgép hajtotta végre többfajta fegyverrel. A bizottság arra sem talált bizonyítékot, amely alapján egyértelműen ki lehetne jelenteni, hogy szándékos támadás történt, így az eset háborús bűnténynek sem minősülhet.

Szeptember 19-én támadás érte az ENSZ Törökországból érkező segélyszállító teherautóit a szíriai vörösfélhold szervezet egyik központjánál az Aleppótól nyugatra fekvő, Urm al-Kubra településnél. A konvoj 78 ezer ember számára vitt élelmiszert és egészségügyi felszerelést. Az ENSZ-jelentés szerint a támadásban legalább tíz ember - köztük öt sofőr - meghalt, és legalább 22-en megsebesültek. A korábbi hírek viszont 18-an halottról szóltak. A humanitárius konvojt alkotó 31 teherautóból 17 megrongálódott, és a segélyszállítmány nagy része megsemmisült.

Az Egyesült Államok Oroszországot tette felelőssé a konvoj elleni légicsapásért, Moszkva viszont azt állította, hogy a támadás idején egy amerikai pilóta nélküli repülőgép tartózkodott a térségben. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szeptember végén állította fel a vizsgálóbizottságot az eset tisztázására.

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Szakértő: Horvátország arra játszik, hogy a Barátság ellehetetlenül, így Magyarország ki lesz szolgáltatva

A horvátok azért nem engedik át az orosz olajat, mert azt akarják, hogy Magyarország és Szlovákia váljon kiszolgáltatottá az ő vezetéküknek, az Adriának – mondta az InfoRádióban a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágvezetője. Hortay Olivér szerint az ukránok nem fogják beengedni az Orbán Viktor által bejelentett magyar-szlovák vizsgálóbizottságot.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×