Infostart.hu
eur:
375.74
usd:
318.49
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Trumpnak is üzent Obama Berlinből

Németországot és az Egyesült Államokat nemcsak érdekek kötik össze, hanem értékek is: a demokrácia, a szabadság, a fellépés az emberi jogokért, továbbá a küzdelem a liberális világrendért. Ezt mondta Angela Merkel német kancellár Berlinben a leköszönő Barack Obama amerikai elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján.

Barack Obama amerikai elnök berlini búcsúlátogatása után tartott sajtótájékoztatóján többször is üzent, vagy adott iránymutatást leendő utódjának, Donald Trumpnak.

A demokrata elnök azt mondta, nem számít arra, hogy republikánus utódja pontosan követni fogja a Fehér Ház jelenlegi Oroszország-politikáját, azonban jelezte, Moszkvával kapcsolatban nem lehet pusztán reálpolitikai megfontolások szerint folytatni a kapcsolatokat, amikor megsérti a nemzetközi normákat, megállapodásokat. Reményét fejezte ki, hogy ilyen esetekben a következő adminisztráció nem áll majd ki Oroszország mellett. Obama beszélt arról is, a hivatalban töltött elmúlt nyolc év során megtapasztalta, hogy az elnökség milyen hatalmas felelősséggel jár, milyen mérhetetlen komolyságot követel.

„Ha nem veszed elég komolyan ezt a munkát, valószínűleg túl sokáig nem is maradhatsz a székedben” - üzente a leköszönő elnök utódjának Berlinben.

A közös sajtótájékoztatón Angela Merkel német kancellár azt mondta, nehéz a búcsú Barack Obama amerikai elnöktől, mert az utóbbi években kiváló volt a két ország együttműködése, de "a demokráciát a változás élteti, így nyolc év után új elnök jön".

A Krím félsziget Oroszországhoz csatolására utalva hangsúlyozta: "keserű" következményekkel járhat, ha bárki is beletörődik az államok területi épsége és szuverenitása sérthetetlenségén alapuló nemzetközi rend megsértésébe. Hozzátette, természetesen mindent megtesz, hogy a következő amerikai elnökkel is jó legyen az együttműködés.

A két vezető közösen reményét fejeztek ki, hogy Donald Trump adminisztrációja folytatja majd a tárgyalásokat a transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodásról.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×