Infostart.hu
eur:
379.64
usd:
321.76
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Ekkora veszteséget okozhat a Brexit

Százmilliárd font (36 ezer milliárd forint) halmozott veszteséget okozhat a brit költségvetésnek ötéves távlatban Nagy-Britannia EU-tagságának megszűnése - írta makrogazdasági előrejelzéseken alapuló számításokat idézve a csütörtöki Financial Times.

A londoni gazdasági napilap kormányzati értesülései szerint Philip Hammond pénzügyminiszter a költségvetésről szóló, jövő héten esedékes évközi parlamenti beszámolójában egyebek mellett bejelenti, hogy a 2019-2020-as pénzügyi évben is jelentős államháztartási deficittel kell számolni a korábban arra az évre tervezett többlet helyett.

Hammond azt már a kormányzó Konzervatív Párt októberben tartott éves kongresszusán közölte, hogy a brit kormány a továbbiakban nem törekszik az államháztartási többlet elérésére a 2019-2020-as pénzügyi évre kitűzött határidőre, mivel a kilépési feltételekről folytatandó tárgyalássorozat idején a brit üzleti bizalom várhatóan "hullámvasút módjára" ingadozik majd, és "lesznek viharosabb időszakok". A pénzügyminiszter kongresszusi felszólalása szerint ebben a helyzetben "a józan ész" azt követeli, hogy a kormány inkább a növekedésre és a munkahelyteremtésre fordítson költségvetési forrásokat.

A Financial Times csütörtökön idézett forrásai szerint a kormány számára hivatalos előrejelzéseket készítő Költségvetési Felelősség Hivatalának (OBR) szakértői "hetek óta küszködnek" az új prognózisok elkészítésével az alacsony adóbevételekre és a vártnál gyengébb növekedési kilátásokra utaló jelek miatt. A független gazdasági előrejelző műhelyek konszenzusa, amely rendszerint közel jár az OBR prognózisaihoz, 2020-ig vérszegény növekedést, ehhez társuló magasabb inflációt, gyenge üzleti beruházási aktivitást és ebből eredően alacsony költségvetési adóbevételeket valószínűsít - írja a gazdasági napilap.

A Financial Times szerint az OBR által használt adóbevétel-számítási módszerek alkalmazásával mindez 100 milliárd font halmozott költségvetési jövedelem-kiesésre enged következtetni, mindenekelőtt a gyenge reálgazdasági növekedés miatt.

A lap forrásai szerint Hammond pénzügyminiszter a jövő heti költségvetési beszámolóban kénytelen lesz elismerni azt is, hogy ebben a helyzetben várhatóan meredeken megugrik a brit államadósság-ráta, és már az idén megközelíti a hazai össztermék (GDP) 90 százalékát az eredetileg tervezett 83 százalék helyett.

Nagy londoni elemzőházak komoly reálgazdasági veszteségek kockázatára is felhívták a figyelmet a brit EU-tagság megszűnésének következményeiről összeállított tanulmányaikban.

Az EY - korábbi teljes nevén Ernst & Young - pénzügyi tanácsadó cég ITEM Club nevű londoni gazdasági kutatóintézetének új, átfogó előrejelzése szerint, ha Nagy-Britannia úgy távozik az Európai Unióból, hogy kilépésének időpontjában nincs kedvezményes kereskedelmi megállapodása az EU-val, akkor a brit hazai össztermék 2030-ra 4 százalékkal lenne alacsonyabb annál a szintnél, amelyet a brit gazdaság akadálytalanul folytatódó EU-kereskedelem esetén addigra elérhetne.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) modellszámításai szerint ha Nagy-Britannia úgy lép ki az EU-ból, hogy távozásának pillanatáig semmilyen, vagy csak korlátozott kiterjedésű kereskedelmi megállapodásra jut az unióval, az 10-15 éves távlatban 5 százalékos, vagy ennél is nagyobb GDP-veszteséget okozhat a brit gazdaságnak.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×