Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.88
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Judges gavel and Themis statue.
Nyitókép: Zolnierek/Getty Images

Döntés született Jeszenszky Géza támadójának ügyében

Három nappal ezelőtt támadás érte Jeszenszky Gézát és feleségét, amiért emberölés kísérlete miatt indítottak nyomozást a hatóságok. A 70 éves támadó állítja, nem tudta, hogy a volt külügyminisztert támadta meg.

Szerda délelőtt döntött a nyomozási bíró Jeszenszky Géza és felesége támadójának, G. Ferencnek az ügyében. A Fővárosi Főügyészség szóvivője az Indexszel közölte, hogy kezdeményezték a házaspárra támadó férfi letartóztatását a szökés, illetve a bűnismétlés veszélye miatt.

„A mai napon a bíróság elrendelte a letartóztatását egy hónapra.

A védelem bűnügyi felügyeletre tett indítványt, ezt azonban a bíróság elutasította” – tudatta a lappal Rab Ferenc, aki hozzátette, hogy a bíróság döntésével szemben a védelem fellebbezést nyújtott be.

Amint arról az Infostart is beszámolt, vasárnap súlyos támadás érte Jeszenszky Géze volt külügyminiszter és nagykövetet, akit a lakása előtt kalapáccsal ütött meg egy férfi. Az expolitikus életveszélyes koponyatörést szenvedett.

Az elkövetőt, G. Ferencet hétfőn vették őrizetbe, majd beismerő vallomást tett. A hatóságok előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A 70 éves férfinél a támadáshoz használt kőműveskalapácson kívül egy csavarhúzót, egy benzinnel töltött befőttesüveget és öngyújtót találtak. A gyanúsított beismerő vallomása alapján nem tudta, kikre támadt rá, egy megmagyarázhatatlan érzés hatására, véletlenszerűen választotta ki áldozatait.

Elmondása szerint a benzint és az öngyújtót nem a támadáshoz akarta felhasználni, hanem később önmagával akart így végezni.

Kedden a Fővárosi Főügyészség indítványozta G. Ferenc letartóztatását. A Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője, Rab Ferenc az üggyel kapcsolatban azt mondta, hogy az ügyészség azért indítványozta a minősített emberöléssel gyanúsított férfi letartóztatását, hogy ne szökhessen el, illetve ne követhessen el újabb szándékos bűncselekményt.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×