Infostart.hu
eur:
379.3
usd:
321.35
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Ugrósdy Márton: a korábban kihátrálók is beállnak Trump mögé

Donald Trump elnökként komoly alkukra kényszerülhet, ha maga mögött akarja tudni a képviselőház és a szenátus - jelenlegi állás szerint - republikánus többségét - véli Ugrósdy Márton. A Külügyi és Külgazdasági Intézet elemzője szerint a korábban Trump ellen ágáló republikánusok is beállnak majd a sorba.

„Ha nem erős a többség, akkor azért lesz arra lehetőség, hogy bizonyos olyan kérdésekben, amelyekben a párt és Trump nem ért egyet, kikényszerítsék az elnöktől bizonyos döntések meghozatalát. Ebből a szempontból a szenátusnak, illetve a képviselőháznak komoly hatáskörei vannak, tehát az elnök hatalma nem korlátlan, sőt nagyon sok esetben együttműködésre van kényszerítve a törvényhozással” - fejtette ki az InfoRádióban Ugrósdy Márton.

Azt érdekes kérdésnek látja a Külügyi és Külgazdasági Intézet elemzője, hogy azok a politikusok, akik ellenszenvesen viselkedtek Trumppal és igyekeztek eltávolodni a kampányától, mennyiben lesznek hajlandóak együttműködni vele a későbbiekben.

„Trump elég pragmatikus abból a szempontból, hogy a saját céljai érdekében ügyesen használja a rendelkezésre álló eszközöket. Ha arról van szó, biztosan tesz majd engedményeket. Az könnyebbség számára, hogy néhány konkrét ígéreten kívül nincsen programja, legalábbis amelyet ismernénk. Adott esetben a politikája kialakításakor vagy csapatának összeállításakor tud kedvezményeket és gesztusokat tenni a kongresszusi képviselők, illetve szenátorok felé is. Nem indul rossz alkupozícióból” - jegyezte meg Ugrósdy Márton.

Azok a képviselők, akik kiálltak vagy esetleg fel is szólaltak Trump ellen, be fognak állni a sorba, ha kell – mondta a Külügyi és Külgazdasági Intézet elemzője.

„Lesznek majd olyan alkuk, amelyekben mindketten jól járnak. Ez azon fog múlni, hogy ki-ki a saját választókerületekben milyen előnyöket remél azokból a kormányzati döntésekből, amelyért felajánlja a támogatását. Elvi korlátokról nem beszélnék” - fogalmazott az InfoRádióban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Volodimir Zelenszkij vörös vonalat húzott: Ukrajna nem mond le a megszállt területekről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország részének.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×