Infostart.hu
eur:
354.92
usd:
311.68
bux:
139124.49
2026. június 30. kedd Pál
Német katonák.
Nyitókép: Bundeswehr

Félelmetes hadsereget épít Németország – itt vannak a számok

Nyolcvan évvel a második világháború után a németek újból Európa egyik legerősebb haderejét hozzák létre. Ezúttal azonban az ukrajnai háború és az orosz fenyegetés indokolja a gyorsított ütemű fegyverkezést.

E hét elején terjesztette a német kormány a parlament elé azt a javaslatot, amely egészen új fejlődési pályára állítaná az ország haderejét. A dokumentumok szerint a védelmi tárca 2026-ra előirányzott 82,7 milliárd eurós költségvetését további 25,5 milliárddal egészítenék ki, így jövőre már 108,2 milliárdra emelkednének Németország katonai kiadásai. A cél az, hogy a haderőre fordított összeg 2029-re elérje a GDP 3,5 százalékát, ami megfelelne a NATO legújabb elvárásának.

Friedrich Merz kancellár kormánya azt is bejelentette, hogy jövőre tízezer új katonával, kétezer polgári alkalmazottal és húszezernyi tartalékossal akarja emelni a Bundeswehr létszámát. 2027 és 2040 között 325 milliárd euróra növekedne a hadi kiadások nagysága, ha pedig ehhez hozzátesszük a 2025-26 közötti ráfordításokat is, akkor a teljes összeg eléri az elképesztő 355 milliárd eurót – írja az Army Recognition.

Puma, német lövészpáncélos. Kép Bundeswehr
A legkorszerűbb Puma harcjárművekkel a páncélgránátos dandárokat szerelik fel. Kép: Bundeswehr

Azt is érdemes megnézni, hogy mire akarják költeni a németek ezt a rengeteg pénzt. 70,3 milliárd euróért lőszert akarnak venni, míg 52,5 milliárdért páncélozott járműveket. 36,6 milliárd jutna a haditengerészetre, 34,2 milliárd euró pedig repülőgépekre és rakétákra. Ezek mellett 20,9 milliárdot költenének egyéb járművekre, 15,9 milliárdot kommunikációs eszközökre és 13,3 milliárdot űrhadviselésre.

A Bild című német újság és a Reuters hírügynökség egyaránt azt közölte, hogy a berlini kormány máris hat-hétezer páncélozott jármű vásárlásáról tárgyal a Rheinmetall vállalattal. Ezekkel akarják felfegyverezni az újonnan alakuló páncélos és gépesített lövész dandárokat. A kabinet a beszerzésekre a következő 12 hónapban mintegy 70 milliárd eurót szán. A listán Leopard 2-es tankok, Puma lövészpáncélosok, Boxer gyalogsági harcjárművek és a finn Patria cég páncélozott csapatszállítói szerepelnek. A Bloomberg viszont még ennél is nagyobb mennyiségű páncélosról tud. Az amerikai hírszolgálat szerint valójában akár ezer darab harckocsiról, háromezerötszáz darab 6X6-os kerékképletű Patria páncélos járműről, valamint három-három és félezer Boxerről lehet szó.

A hatalmas mennyiség mellett a minőség emelése is a haderőfejlesztés fontos célkitűzése. Például a Leopard 2-es tankokból már a legújabb, A8-as változatot akarják megvenni. Ebben alapfelszerelés a Trophy aktív védelmi rendszer és a megnövelt tűzerejű harckocsi ágyú. Ha megvalósul a rendkívül ambiciózus program, akkor ezek alkotják majd a német páncélos erők javát. Jelenleg ugyanis összesen 328 darab Leopard 2 áll hadrendben, amelyek jó kétharmada a korábbi, alacsonyabb harcértékű A6 és A5 változat. De előrelépést jelent majd a finn gumikerekes, páncélozott szállító harcjárművek rendszerbe állítása is, mivel ezek úszóképesek, így növekszik a német gyalogság mobilitása. A Boxer és a Puma lövészpáncélosokból ugyancsak a legújabb variánsokkal szerelik fel az alakulatokat.

A légierőt sem hanyagolja el a német haderőfejlesztési program. A kormány máris megrendelt 20 darab Eurofighter Typhoon vadászbombázót, méghozzá ebből is legfrissebb változatot, és a berlini vezetés ugyancsak fontolgatja egy új rakétaprogram, valamint légvédelmi rendszer fejlesztésének beindítását. A 2026-ra tervezett 108,2 milliárd eurós német védelmi kiadások messze túlnőnek a franciák haderőre szánt, amúgy szintén megnövelt nagyságú, 57,2 milliárdos költségvetésén, bár ebben az összegben nincs benne az, amit Párizs az önálló atomütőerő fenntartására fordít.

A Boxer gyalogsági harcjárművekből is több ezret akarnak hadrendbe állítani. Kép: X / Bundeswehr
A Boxer gyalogsági harcjárművekből több ezret akarnak hadrendbe állítani. Kép: X / Bundeswehr

Ellenben a német haderőfejlesztés mértéke már jóformán azonos a lengyelek programjával, amiről korábban az Infostart is beszámolt.

A berlini kabinet nagyratörő tervei azonban egyelőre még nem állnak összhangban a német közvélekedéssel. Redaktionsnetzwerk Deutschland legutóbbi kutatása szerint a németek 59 százaléka nem lenne hajlandó fegyvert fogni a hazája védelmére, bár a megkérdezettek 27 százaléka úgy gondolja, hogy Németországot öt éven belül katonai támadás érheti. A felmérésnek viszont ellentmond a német Védelmi Minisztérium jelentése, amelyben arról számoltak be, hogy az idén január és július között 28 százalékkal többen jelentkeztek önkéntes katonai szolgálatra, mint tavaly. Az újonnan bevonulóknak köszönhetően a Bundeswehr létszáma mostanra meghaladja a 183 ezret, míg a terv az, hogy 2030-ra több mint 200 ezres haderőt tudjon kiállítani Németország.

Német katonák egy hadgyakorlaton. Kép: Bundeswehr
A német kormány kétszázezernél is több katonát akar fegyeverben tartani. Kép: Bundeswehr

A most folyó haderőfejlesztéssel Berlin végleg szakít azzal a meglehetősen visszafogott védelmi stratégiával, amit a hidegháború után alakított ki. A GDP 5 százalékát megközelítő kiadásokkal és több ezer új páncélozott jármű beszerzésével a német hadsereg egyértelműen szintet lép. Az orosz fenyegetés és az amerikai támogatás bizonytalansága miatt a gyorsított újrafegyverkezés elengedhetetlennek tűnik ahhoz, hogy az európai NATO-országok saját maguk szavatolják a biztonságukat.

Címlapról ajánljuk
Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Erről döntött az Országgyűlés keddi ülésén. A képviselők 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese által benyújtott, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló jogszabályt, amely a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
2 GW-os fejlesztésen dolgozik az Electron: már nem elég áramot termelni

2 GW-os fejlesztésen dolgozik az Electron: már nem elég áramot termelni

Bár olcsóbbak lettek a megújuló technológiák, az európai áramrendszer mégis drágább átmeneti évtized elé nézhet. A naperőművek tömeges terjedése már ma is nyomás alá helyezi a naperőművi bevételeket, miközben a tárolók és a gázerőművek költségét is be kell építeni a rendszerbe. Az Electron az elmúlt másfél évben 150 MWp napelemparkot és 590 MWh akkumulátoros tárolókapacitást valósított meg – piaci alapon, saját beruházásként, vissza nem térítendő állami támogatás nélkül –, miközben további, mintegy 2 GW kapacitású régiós és nemzetközi projekt előkészítésén dolgozik. Szücs Ádám szerint az energiapiacon egyre kevésbé az önálló erőművek, sokkal inkább az összehangolt működés számít: a termelést, a tárolást, a kereskedést és a fogyasztói igényeket kell egy rendszerként kezelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×