eur:
403.06
usd:
349.46
bux:
95317.22
2025. június 16. hétfő Jusztin

Az Iszlám Állam vesztesen is veszélyes lenne

Moszul visszahódításával az Iszlám Állam terrorszervezet Irakban katonailag súlyos vereséget szenvedne. Ez azonban nem jelentené a szervezet kimúlását, erőteljesebben összpontosíthatna a merényletekre - írta a dpa hírügynökség.

Több mint két évvel ezelőtt néhány száz dzsihadista söpört végig a milliós városon, s elüldöztek egy olyan hadsereget, amelynek katonái ellenállás nélkül menekültek. Később Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője erőt demonstrálva első ízben nyilvánosan megjelent a város egyik mecsetének szószékén. Moszul mind a mai napig a szunnita terrorszervezet "fővárosának" számít.

A szélsőségesek uralmának azonban hamarosan vége szakadhat. A hét eleje óta az iraki hadsereg alakulataiból, kurd harcosokból és helyi szunnita milícistákból álló haderő közelít az Iszlám Állam "fellegvárához". Állítólag 30 ezer harcos néz farkasszemet négyezer főre becsült szélsőségessel. Megfigyelők azt állítják, hogy a harc hosszú és véres lesz. Abban azonban senki sem kételkedik, hogy a moszuli győzelem az Iszlám Állam felett csak idő kérdése.

Amennyiben ez bekövetkezne, a terrorszervezet Irakban katonailag súlyos vereséget szenvedne. Birtokában csak kisebb települések maradnának többnyire kietlen vidékeken. Ám az Iszlám Állam elleni harc nem érne véget, Irakban sem. A tapasztalat azt mutatja, hogy bár a szervezetet meg lehet tizedelni, de ettől még tovább él és gyakorolja a kíméletlen erőszakot. 2010-ben például az Iszlám Állam előfutára többé-kevésbé legyőzöttnek számított, később azonban megerősödve tért vissza.

A szélsőségeseknek megvan az a képességük, hogy rugalmasan alkalmazkodnak az új katonai helyzethez. A vezetőség elég szabadságot biztosít a helyi sejteknek, hogy önállóan cselekedjenek és reagáljanak. Az Iszlám Állam azokon a vidékeken, amelyek fölött elvesztette az ellenőrzést, áttérhet a gerilla hadviselésre - jósolják az Institute for Study of War kutatói. "Olyan taktikai fogásokat éleszthet újjá, amelyeket korábban már alkalmazott" - mondják az amerikai szakértők - ezek közé tartozhatnak az öngyilkos merénylők és a pokolgépes robbantások különböző formái.

Még mindig a szélsőségesek kezére játszik az iraki politikai helyzet. A szunniták már régóta azt vetik a síita többség szemére, hogy őket teljesen kiszorították. A hátrányos megkülönböztetésnek ez az érzete a szunniták körében erős rokonszenvet ébresztett a szintén szunnita Iszlám Állam iránt. Az országnak ezt az alapvető problémáját még mindig nem oldották meg. A szunnita tartományok nagyobb autonómiát követelnek, de ellenállásba ütköznek Bagdadban, ahol mindenekelőtt a síita pártoknak van szavuk.

Az Iszlám Állam a nyitott határoknak köszönhetően visszavonulhat a szomszédos Szíriába, ahol a szélsőségesek északon és keleten még mindig nagy területeket ellenőriznek.

Az Iszlám Állam elleni harc Szíriában, mindenekelőtt alkalmas szárazföldi erő hiányában, még nehezebb, mint Irakban. A szíriai kurdok ugyan nagy területeket vettek el az Iszlám Államtól, de eközben olyan régiókba is benyomultak, ahol nem alkotnak többséget. A szíriai arabok, valamint Törökország szerint semmi esetre sem folytathatják előrenyomulásukat. A Törökország által támogatott lázadók túlságosan gyengék az Iszlám Állam kiszorításához. A Nyugat elutasítja, hogy a kormányerőkkel együtt lépjen fel a terrorszervezet ellen, nem is szólva arról, hogy több mint öt év elteltével a szíriai hadsereg is jelentősen meggyengült.

A múlt még egy dologra megtanított: minél nagyobb katonai nyomás alá helyezik az Iszlám Államot Szíriában vagy Irakban, annál inkább arra szorítják, hogy terrorista merényleteket kövessen el más országokban, s éppen Nyugaton. Már a tavaly elszenvedett veszteségek után is olyan jelek mutatkoztak, hogy a dzsihadisták a "közeli ellenséggel" szembeni sikertelenség miatt erősebben fordulnak a "távoli ellenség" irányába. Az Iszlám Állam már régóta globális szervezet, számos országban követőkkel.

Merényletekre most is lehet számítani, főleg olyan államokban, amelyek csatlakoztak az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalícióhoz. Barack Obama amerikai elnök egy interjúban arra figyelmeztetett, hogy az Iszlám Államnak továbbra is megvan az ereje terrorcselekmények végrehajtására. Haider al-Abádi iraki miniszterelnök szerint mindenekelőtt a Perzsa-öböl mentén fekvő államok vannak veszélyeknek kitéve. A terrorista szervezet fölötti győzelem Moszulban elérhető közelségbe került, de a szélsőségesek elleni harc még sokáig fog tartani - írta a dpa.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: Izrael, Irán és az újabb brüsszeli hülyeség

"A közel-keleti háború teljesen új helyzetet teremtett, Magyarország ezért hivatalosan kezdeményezi, hogy az új helyzetre tekintettel Brüsszel vegye le a napirendről az orosz energiahordozók végleges kivezetésére vonatkozó javaslatát, és haladéktalanul készítsen hatástanulmányt a közel-keleti háború következményeiről és a veszély elhárításának összeurópai módozatairól" - írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.06.16. hétfő, 18:00
Ugrósdy Márton
a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkára
Rommá bombázza Teheránt az izraeli légierő, ballisztikus rakétákat lőtt ki Irán - Híreink a Közel-Keletről vasárnap

Rommá bombázza Teheránt az izraeli légierő, ballisztikus rakétákat lőtt ki Irán - Híreink a Közel-Keletről vasárnap

Szombat éjszaka újabb iráni válaszcsapás érte el Izraelt: tíz ember meghalt, húsz eltűnt, kétszáz megsérült. Izraeli támadások során találatot kapott az iráni védelmi minisztérium épülete (vélhetően válaszként Teherán hasonló tegnapi akciójára) illetve egy olajdepó. Mindkét fél elhúzódó háborúra készül. A szakértők attól tartanak, hogy Irán elzárhatja a fosszilis tüzelőanyagok szállításában kulcsfontosságú Hormuzi szorost. A nap folyamán az izraeli légierő súlyos támadásokat mért Teheránra, Irán pedig ballisztikus rakétákat lőtt ki Izrael államra. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti konfliktus legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×