eur:
394.63
usd:
364.32
bux:
71150.53
2024. július 8. hétfő Ellák

Már nem félnek a turisták Tunéziától

Újból megélénkült a turizmus Tunéziában, az idén az első kilenc hónapban több mint négymillió turista érkezett az észak-afrikai országba, és a nyári szezonban június-októberben is kétszámjegyű volt a növekedés. Idén egész évben a turisták száma meghaladja az ötmilliót a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal előrejelzése szerint az után, hogy a tavaly júliusi terrorcselekmények átmenetileg súlyos visszaesést okoztak a forgalomban.

Abdellatif Hmam, a hivatal főigazgatója az MTI-nek elmondta: a számok a nyári szezonban is emelkedést mutatnak, Tunézia biztonságos ország, jó szezont zárhatnak. Június-szeptemberben 1,2 millió algériai, 570 ezer orosz, 300 ezer francia érkezett az országba. A magyar turisták létszáma 25 százalékkal, ötezerre emelkedett az előző négy hónapban, továbbá 12 ezer szlovák, 20 ezer cseh, és 15 ezer lengyel turistát fogadtak.

Hozzátette: Tunéziában az idegenforgalom a GDP 7 százalékát adja közvetlenül, közvetett hatásával a GDP egyötödét teszi ki, és szeretnék a turizmust a növekedés motorjává tenni. Legfontosabb küldőországaik Oroszország, Algéria és az EU országok.

Kitért arra is, hogy az ország nemzetközi segítséget kapott a terrorizmus elleni védekezéshez, Franciaországtól, Olaszországtól és az Egyesült Államoktól kaptak anyagi és képzési támogatást.

Hangsúlyozta: az országban a tavaly júniusi terrorcselekmények óta számos biztonsági intézkedést vezettek be, a turisztikailag frekventált útvonalak fokozott ellenőrzése mellett a reptereken már a nemzetközileg elfogadott biztonsági normákat alkalmazzák. A szállodák és az utazási irodák is összehangolják a biztonsági előírásokat, azok betartását ellenőrzi az idegenforgalmi hivatal - mondta. Egyebek között biztonsági kapukat és kamerákat telepítettek a szállodák, üzletek, bevásárlóközpontok, múzeumok bejáratához, a csomagokat átvilágítják. Több nemzetközi szállodalánc is biztonsági tanfolyamot tartott az alkalmazottainak, aminek elvégzését igazolniuk kellett.

Címlapról ajánljuk

Megvannak az új Patrióták Európáért-frakció céljai a következő öt évre

Megalakult a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója, mely 12 európai tagállam 84 képviselőjét foglalja magába; célja, hogy változást hozzon az uniós politikában - mondta Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának elnöke Brüsszelben, a pártcsoport EP-frakciójának alakuló ülését követően.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.09. kedd, 18:00
Kalas Vivien
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet főreferense
Ütik az OTP-t a kormány új bejelentésére

Ütik az OTP-t a kormány új bejelentésére

Jelentősen alulteljesítő ma az egyébként vegyes európai hangulatban a magyar tőzsde, miután a kormányinfón ma bejelentették, hogy új különadókat vezet be a kormány. A bankszektorban nem változik a bankadó mértéke, de megemelik a tranzakciós illetéket és "devizaváltási illeték" néven egy teljesen új adót is kivetnek. "Az energiaszektorra és a multinacionális cégekre kivetett extraprofitadó – ide értve a kiskereskedelmi adót is – nem csökken" - derült ki a mai kormányinfón. A bejelentések hatására nem meglepő módon esik az OTP és a Mol árfolyama.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×