Infostart.hu
eur:
379.65
usd:
321.63
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Theresa May a Brexit miatt magyarázkodott az ENSZ-közgyűlésen

Theresa May brit kormányfő azt ígérte az ENSZ-közgyűlés ülésén kedden elmondott beszédében, hogy országa továbbra is magabiztos, erős és bizalomra méltó partner lesz a nemzetközi politikában.

Nagy érdeklődéssel várt beszédében a brit miniszterelnöknő leszögezte, hogy a Brexitről - azaz Nagy-Britanniának az Európai Unióból történő kilépéséről - szóló népszavazási döntés után hazája nem válik befelé forduló országgá, s nem távolodik el nemzetközi partnereitől.

"A népszavazás nem erről szólt. Amikor a brit nép arra szavazott, hogy kilép az Európai Unióból, akkor nem a befelé fordulásra szavazott, vagy arra, hogy hátat fordít nemzetközi partnereinknek" - fogalmazott Theresa May, akinek ez volt az első beszéde az ENSZ-ben.

Bejelentette, hogy az Egyesült Királyság megnöveli Szomáliának nyújtott biztonsági támogatását, hogy a kelet-afrikai ország eredményesebben szállhasson harcba az al-Shabaab terrorszervezet dzsihadistái ellen.

Theresa May kifejtette, hogy a világszervezetnek meg kell újulnia és alkalmazkodnia kell, hogy képes legyen a 21. század kihívásainak is megfelelni.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×