Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Bíróság elé állítják Sarkozyt?

Nicolas Sarkozy volt francia államfőt is bíróság elé állítaná a párizsi ügyészség 2012-es elnökválasztási kampányának törvénytelen finanszírozása miatt, mert ő és a pártja többet költött el a megengedettnél a kampányban - közölte hétfőn a vádhatóság.

A javaslatról a végső szót az ügyben eljáró vizsgálóbírónak kell kimondania.

Az ügyben 2014 márciusában kezdődött vizsgálat, miután egy sajtóbeli leleplezést követően Jérome Lavrilleux, a volt államfő kampányának helyettes vezetője elismerte: Nicolas Sarkozy kampányának túlköltekezését a nagygyűléseket szervező kommunikációs cég, a Bygmalion hamis számláival és kettős könyveléssel próbálta meg fedezni a párt. Az elmúlt évben 13 ember ellen emeltek vádat a hamis számlázásban való részvétel gyanúja miatt, valamennyien a kampány, a párt vagy a kommunikációs cég vezetői voltak. A volt elnök ellen februárban indult eljárás. Az ügyészség az összes gyanúsított bíróság elé állítását kéri.

Címlapról ajánljuk
Megvan az iráni ellencsapás terve: áttételesen ütne vissza Amerikára

Megvan az iráni ellencsapás terve: áttételesen ütne vissza Amerikára

Irán – a retorikában bizonyosan – nem várta tétlenül az amerikai-izraeli támadást. Arról, hogy mire számíthat az Egyesült Államok, ha a jövő hétre is betervezett tárgyalások ellenére megindítja ellene az akciót, többször utaltak a nyilvánosság előtt. Kérdés, hogy Teherán be tudja-e váltani fenyegetéseit. Összefoglaljuk, mit ígértek az irániak válaszul az amerikai támadásokra.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×