Infostart.hu
eur:
377.01
usd:
319.12
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Engedélyezték a brazil államfő elleni nyomozást

A brazil legfelsőbb bíróság egyik bírája engedélyezte kedden a főügyésznek, hogy nyomozzon Dilma Rousseff felfüggesztett államfő és elődje, Luiz Inácio Lula da Silva ellen azzal a gyanúval, hogy akadályozni akarták a nyomozást a Petrobras-botrány néven ismertté vált korrupciós ügyben - jelentette több helyi médium.

Rodrigo Janot főügyész így átvizsgálhat olyan lehallgatott felvételeket, amelyek tanúsága szerint Rousseff miniszteri tárcát akart adni Lulának, hogy utóbbi elkerülje az ellene indítandó nyomozást a korrupciós ügyben.

Brazíliában kormánytagok ellen csak a legfelsőbb bíróság engedélyével lehet nyomozást indítani. Teori Zavascki bíró júniusban még nem adott erre engedélyt a főügyésznek. Janot egyúttal nyomozhat Dilma Rousseff két volt minisztere, Aloizio Mercadante és José Eduardo Cardozo ellen is hasonló gyanúval.

A brazil médiumok jelentéséből nem derült ki, hogy hogyan jutottak ezekhez az információkhoz, a legfelsőbb bíróságot és a főügyészséget nem lehetett elérni - írta a Reuters tudósítója.

A szóban forgó politikusok ellen a főügyészség július végén tett feljelentést a bíróságnál.

A brazil szenátus egy héttel ezelőtt nagy többséggel megszavazta az eljárás folytatását Rousseff ellen egy másik bűnügyben, amelyben azzal vádolják, hogy megsértette a költségvetési törvényt, 2014-es újbóli megválasztása érdekében kozmetikázta a költségvetési adatokat. A szavazással a szenátus az elnök alkotmányos lemondatása ügyében illetékes bizottság jelentését hagyta jóvá. Ha igaz a vád, akkor a politikust végérvényesen elmozdíthatják. Rousseffet még augusztusban bíróság elé állítják, és várhatóan a hónap végén ítélet születik az ügyében.

Dilma Rousseff szerdán tett egy kísérletet arra, hogy a szenátus ne szavazza meg hivatalból való elmozdítását. Ígéretet tett arra, hogy ha visszahelyezik, akkor népszavazást ír ki arról, hogy legyen-e előre hozott elnökválasztás az országban. Mandátuma 2018-ban járna le.

Címlapról ajánljuk

Szakértő: Horvátország arra játszik, hogy a Barátság ellehetetlenül, így Magyarország ki lesz szolgáltatva

A horvátok azért nem engedik át az orosz olajat, mert azt akarják, hogy Magyarország és Szlovákia váljon kiszolgáltatottá az ő vezetéküknek, az Adriának – mondta az InfoRádióban a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágvezetője. Hortay Olivér szerint az ukránok nem fogják beengedni az Orbán Viktor által bejelentett magyar-szlovák vizsgálóbizottságot.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×