eur:
403.06
usd:
349.46
bux:
95317.22
2025. június 16. hétfő Jusztin

Nem iskolára mért légicsapást az arab koalíció

Az arab koalíció tagadta vasárnap, hogy légiereje hajtotta végre Észak-Jemenben azt az előző napi támadást, amelyet egy iskola ellen követtek el 10 gyerek halálát okozva. Mint a Rijád vezette szövetség hangsúlyozta, nem iskolát, hanem a síita húszi lázadók egyik kiképzőtáborát vették célba.

A tájékoztatás szerint Szaada tartományban olyan táborra mértek csapást, ahol a lázadók gyerekkatonákat képeznek ki. "Gyerekeket használnak újoncnak" - magyarázta az AFP francia hírügynökségnek Ahmed al-Asszíri szaúdi tábornok, tagadva, hogy iskolát vettek volna célba. Hozzátette, hogy a támadásban megölték a tábor vezetőjét.

Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű nemzetközi segélyszervezet vasárnapi közlése szerint a Korán-iskola elleni koalíciós légicsapás 10 halálos és 28 sebesült áldozatot követelt, akik mindannyian 15 évnél fiatalabb gyerekek.

Közben az arab koalíció által támogatott jemeni kormánypárti erők elfoglaltak vasárnap egy várost annak az offenzívának a keretében, amelynek célja az Iszlám Állam (IÁ) és az al-Kaida terrorszervezetek kezén lévő, Ádentől keletre található területek felszabadítása.

Jemenben lassan két éve háború folyik, amelyet az robbantott ki, hogy az Irán támogatását élvező húszik fellázadtak a nemzetközileg elismert elnök, Abed Rabbó Manszúr Hádi és kormánya ellen, száműzetésbe kényszerítve mind Hádit, mind kabinetjét. A Szaúd-Arábia vezette arab katonai szövetség a szunnita Hádi támogatására jött létre, hogy fellépjen a síita lázadók ellen, akik Jemen északi területének nagy részét uralják, beleértve a fővárost. A hatalmi káoszt kihasználva növelte befolyását az arab-félszigeti országban az Iszlám Állam és az al-Kaida is.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: Izrael, Irán és az újabb brüsszeli hülyeség

"A közel-keleti háború teljesen új helyzetet teremtett, Magyarország ezért hivatalosan kezdeményezi, hogy az új helyzetre tekintettel Brüsszel vegye le a napirendről az orosz energiahordozók végleges kivezetésére vonatkozó javaslatát, és haladéktalanul készítsen hatástanulmányt a közel-keleti háború következményeiről és a veszély elhárításának összeurópai módozatairól" - írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.06.16. hétfő, 18:00
Ugrósdy Márton
a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkára
Rommá bombázza Teheránt az izraeli légierő, ballisztikus rakétákat lőtt ki Irán - Híreink a Közel-Keletről vasárnap

Rommá bombázza Teheránt az izraeli légierő, ballisztikus rakétákat lőtt ki Irán - Híreink a Közel-Keletről vasárnap

Szombat éjszaka újabb iráni válaszcsapás érte el Izraelt: tíz ember meghalt, húsz eltűnt, kétszáz megsérült. Izraeli támadások során találatot kapott az iráni védelmi minisztérium épülete (vélhetően válaszként Teherán hasonló tegnapi akciójára) illetve egy olajdepó. Mindkét fél elhúzódó háborúra készül. A szakértők attól tartanak, hogy Irán elzárhatja a fosszilis tüzelőanyagok szállításában kulcsfontosságú Hormuzi szorost. A nap folyamán az izraeli légierő súlyos támadásokat mért Teheránra, Irán pedig ballisztikus rakétákat lőtt ki Izrael államra. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti konfliktus legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×