Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Feljelentették a török elnököt Németországban

Háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt feljelentést tett hétfőn Recep Tayyip Erdogan török elnök és más török tisztségviselők ellen két hamburgi ügyvéd.

A több mint 200 oldalas dokumentumot politikusok, emberi jogi harcosok, ügyvédek és ismert személyiségek nevében nyújtották be a berlini szövetségi ügyészségnek.

A feljelentés írói mindenekelőtt a kurdok lakta délkelet-törökországi területeken, elsősorban Cizre városában zajlott katonai műveletekre hivatkozva támadják Erdogant, továbbá Ahmet Davutoglu volt török kormányfőt és számos más török politikust, valamint katonai és rendőrségi illetékeseket.

A dokumentum szerint a tavaly szeptemberben kihirdetett szükségállapot idején 21 civilt öltek meg a mintegy 100 ezer lakosú Cizrében, továbbá legalább 178-an vesztették életüket a decembertől márciusig érvényben lévő kijárási tilalom idején. Emberi jogi szervezetek korábbi közlése szerint a török katonai beavatkozással Cizrében olyan pusztítást végeztek, mint amilyen a polgárháború sújtotta szomszédos Szíria városaiban tapasztalható.

A két hamburgi ügyvéd, Britta Eder és Petra Dervishaj elmondta: megbízóik erkölcsi kötelességüknek érezték, hogy a nemzetközi jog nyújtotta lehetőségekkel élve büntetőeljárást kezdeményezzenek Németországban a Törökországban rendszeresen előfordult háborús bűncselekmények miatt.

A török haderő 2015 decembere óta hajt végre átfogó hadműveleteket a kurd kisebbség autonómiájáért fegyveres felkelést folytató szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezet lázadói ellen az ország délkeleti részén. Az összecsapásokban tavaly július óta a biztonsági erők több mint 500 tagja halt meg, és a PKK mintegy 7600 felkelőjét "tették ártalmatlanná" Törökország határain belül, valamint Irakban, ahol a lázadók főhadiszállása található. Az 1984 óta tartó török-kurd konfliktusban eddig mintegy 40 ezren vesztették életüket. A konfliktus tavaly júliusban - két és fél évi fegyverszünet után - robbant ki újra.

Erdogan a közelmúltban többször hangoztatta: a katonai beavatkozással pontot akar tenni a fegyveres felkelés végére.

Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×