Infostart.hu
eur:
380.66
usd:
322.83
bux:
130351.21
2026. február 3. kedd Balázs

Börtönbüntetésre ítélték a korábbi moldovai miniszterelnököt

Kilenc év börtönre és vagyonelkobzásra ítélte hétfőn Vlad Filat volt moldovai miniszterelnököt korrupciós vádak miatt a chisinaui kerületi bíróság.

Az ítélethirdetést követően Filat újságíróknak elmondta: a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) előtt készül megtámadni a moldovai bíróság határozatát. "Ez törvénytelen döntés. Ezt alátámasztja az a tény, hogy megtagadták a nyilvános eljáráshoz való jogomat. Nem is láthattuk a bizonyítékokat, amelyeket az ügyészségnek kellett volna bemutatnia. Ez nincs rendjén, az EJEB-hez fordulok" - jelentette ki.

Az ügyészség, amely 19 éves szabadságvesztést követelt Filat számára bejelentette: a hétfői ítéletet enyhének tartja és annak felülvizsgálatát fogja követelni.

A bíróság szerint a korábbi miniszterelnök tisztségével visszaélve, illetve vesztegetés elfogadásával személyes előnyöket szerzett.

A törvényszék a börtönbüntetés és vagyonelkobzás mellett megfosztotta a volt kormányfőt állami kitüntetésétől, a moldovai Köztársasági Érdemrendtől is, amelyet Nicolae Timofti államfő adományozott számára. Emellett 60 ezer lej (870 ezer forint) bírságot kell fizetnie, illetve az elkövetkező öt évben hivataltól való eltiltás hatálya alatt áll.

Tavaly októberben vették őrizetbe mintegy 260 millió dolláros korrupciós ügylet vádjával Vlad Filatot, aki 2009 és 2013 között volt Moldova miniszterelnöke, a megbukott koalícióban is kormányzati szerepet vállaló liberális demokraták delegáltjaként. A kiterjedt bankcsalás a 2014-es választások előtt történt, és állítólag három bankot érintett, másfél milliárd dolláros összértékben.

Címlapról ajánljuk
Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.

Kaiser Ferenc Iránról: csak légicsapásokkal nem lehet megdönteni a rezsimet, és a felkelők sem elég erősek hozzá

Az Egyesült Államok adott esetben komoly légicsapás-sorozatot tudna mérni Iránra, de nagy állományú szárazföldi csapatok nélkül lehetetlen megdönteni a helyi rezsimet – mondta az InfoRádióban a biztonság- és védelempolitikai szakértő. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense arra is kitért, hogy a térségbeli országok többsége nem is támogatja az amerikai beavatkozást, a felkelők pedig saját erőből nem képesek eltávolítani az iráni vezetést.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×