Infostart.hu
eur:
379.76
usd:
321.86
bux:
127061.7
2026. február 23. hétfő Alfréd

Juncker: Németország felértékelődik az EU-ban

Németország szerepe felértékelődik az Európai Unióban az Egyesült Királyság kiválása után - mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy szombaton megjelenő lapinterjúban.

A Bild című német napilapnak nyilatkozva a luxemburgi politikus arra az álláspontra helyezkedett, hogy Németország "központi, vagy még annál is jelentősebb szerepet fog játszani az Európai Unióban".

Azokra a félelmekre, hogy a jövőben Párizs-Berlin-Madrid-tengely irányítja majd Európát, Juncker úgy reagált, hogy eddig sem Londonból diktáltak az EU-nak, most sem fogja semmilyen trió átvenni az irányítást.

Juncker rámutatott, hogy az EU-nak javára kell fordítania a történteket, "okosabban kell kikerülnie a helyzetből".

Kiemelte: a soron következő uniós csúcson szót kell ejteni arról, hogy Európa hogyan tudna jobban válaszolni az emberek aggodalmaira, és hogyan lehet egyesült erővel és hatékonyan útját állni a populista mozgalmaknak.

Jean-Claude Juncker szerint részben David Cameron is felelős a referendum kimeneteléért.

"Ha valaki hétfőtől szombatig Európát szidja, akkor vasárnap aligha fogják róla elhinni, hogy meggyőződéses európai" - fogalmazott az Európai Bizottság elnöke.

Címlapról ajánljuk
Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Újraválasztották a Német Kereszténydemokrata Unió, a CDU élére Friedrich Merz kancellárt a párt hétvégi kongresszusán. Merz eddig gyakorlatilag minden ígéretét megszegte, és továbbra is a szociáldemokraták „foglya”, így a helyzete érdemben nem erősödött – mondta az InfoRádió Reggelinfó című műsorában Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért Intézet igazgatója.

Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

A miniszterelnök az Országgyűlés parlamenti időszakának megnyitóján értékelte az elmúlt hónapokat és a kormány munkáját. Erre ellenzéki képviselők válaszoltak, az elhangzottakra viszonválaszban reagált Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Remekel a magyar tőzsde, közel a csúcs a Richternél

Remekel a magyar tőzsde, közel a csúcs a Richternél

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdik a hetet, a globális piacok kisebb eséssel dolgozzák fel Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseit. Az európai piacok a múlt hetet emelkedéssel zárták, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. A magyar tőzsde kifejezetten jól teljesít, közel az új csúcs a Richternél.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×