Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Rendkívüli biztonsági intézkedésekkel készül Szlovákia az EU-elnökségre

Rendkívüli biztonsági intézkedésekkel készülnek Pozsonyban az egy hét múlva kezdődő szlovák EU-elnökségre, a rendőrség terrorveszély esetén akár a belváros jelentős részének lezárására is készen áll - közölték a külügyminisztérium, a fővárosi önkormányzat és az országos rendőr-főkapitányság vezető tisztviselői csütörtökön.

"Jól felkészültünk" - hangsúlyozta a szervezési munkákra és a biztonsági intézkedésekre utalva Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, a kormány EU-elnökségért felelős megbízottja az említett intézmények vezetőinek közös sajtóértekezletén. Hozzátette: Pozsonynak az uniós elnökség óriási, példátlan felelősséget és kihívást, de ugyanilyen esélyt is jelent. Kifejtette: július elejétől október végéig több mint 20 ezer hivatalos vendég érkezik Pozsonyba, lesz olyan nap, amikor 40 delegáció tartózkodik egyidejűleg a városban, aminek menedzselése komoly szervezési munkát jelent.

Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány elmondta: a biztonsági intézkedések előkészítését már tavaly elkezdték, a végrehajtással öt csoport foglalkozik. Az elnökség idejére a rendőrség négy - folyamatosan aktualizált - biztonsági szintet vezet be, ezek közül a zöld színnel jelölt első fokozat a normális állapotot jelzi, a piros színű negyedik pedig a legkomolyabb veszélyhelyzetet. Utóbbi, amelyet terrorfenyegetettség esetén hirdetnének ki, akár a belváros csaknem egészének lezárását, sőt akár evakuációs intézkedéseket is lehetővé tenne. "Derűlátó vagyok, bízok benne hogy ilyen intézkedésekre nem lesz szükség" - vélekedett Tibor Gaspar.

A rendezvények biztonságának szavatolásába a pozsonyi rendőrökön kívül bevonják a környező megyék rendőreit is - mondta az országos rendőrfőkapitány, hozzátéve: az elnökség okán a rendőrség bizonyos egységeit új egyenruhákkal és új fegyverekkel is ellátták.

Ivo Nesrovnal, Pozsony főpolgármestere az elnökséggel összefüggő intézkedésekről úgy vélekedett: bár sikerült a lehető legkisebbre csökkenteni a helyiek hétköznapjait közvetlenül érintő intézkedések számát, néhány időleges forgalmi korlátozásra mégis fel kell készülniük a pozsonyiaknak. Ezek közül két nagyobb útlezárást említett, mindkettő néhány - az uniós elnökség rendezvényeinek közelében lévő - óvárosi utcát érint, és június végétől július közepéig, illetve augusztus és október között lesznek aktuálisak.

A szlovák uniós elnökség rendezvényeinek zöme - mintegy 200 - Pozsonyban zajlik majd, ezek között 26 úgynevezett első kategóriás, kiemelt biztonsági intézkedéseket igénylő van. Ezeknek a rendezvényeknek az idején - többnyire a pozsonyi vigadóban, a Szlovák Nemzeti Színháznál és néhány szállodában - rendkívüli biztonsági előírások lesznek érvényben.

Az elnökség rendezvényeire meghívott vendégek több mint fele nem a pozsonyi, hanem a bécsi repülőtérre érkezik - mondta az MTI kérdésére Ivan Korcok, hozzáfűzve: a biztonsági kiadások költségeit egyelőre nem számszerűsítették.

Címlapról ajánljuk

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×