Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Hétmillió embert fenyeget éhínség Jemenben

Jemenben több mint 7,6 millió ember szorul segítségre, mert élelmiszerellátásuk teljesen bizonytalan - közölte New Yorkban helyi idő szerint kedden John Ging, az ENSZ humanitárius koordinációért felelős irodájának igazgatója.

Ging megjegyezte, hogy 2014 óta 2,5 millióan kényszerültek elhagyni otthonaikat Jemenben. Mint hangsúlyozta, egyre súlyosabb a humanitárius helyzet, a nemzetközi közösségnek pedig segítenie kell.

Egy ekkora léptékű válsághelyzethez képest azonban túl kevés ország ajánlott fel segítséget - fejtette ki Ging, figyelmeztetve arra, hogy milliókat pusztán "egyetlen lépés" választ el az éhínségtől. Kitért arra is, hogy csaknem kétszázezer kórosan alultáplált gyerek van az országban.

A diplomata kiemelte, hogy miközben ez az ENSZ jelenlegi egyik legsúlyosabb humanitárius vészhelyzete, és a világszervezet 1,8 milliárd dollárt tart szükségesnek a segítségnyújtáshoz, ennek mindössze hatodát kapta meg eddig. Külön kitért arra, hogy Szaúd-Arábia idén nem tett felajánlást, pedig tavaly még 245 millió dollárral segítette Jement.

Az arab tavasz után politikai válságba került országban tavaly márciusban robbant ki polgárháború, melyben az Irán támogatását élvező síita húszi közösség áll szemben a fegyveres szaúdi támogatást élvező kormányerőkkel. A harcokban több mint hatezer ember halt már meg. Felük civil volt, mintegy hatoduk pedig kisgyermek.

A jemeni külügyminiszter ráadásul kedden bejelentette, hogy felfüggesztik a Kuvaitban tartott béketárgyalásokat, mert a felkelők nem hajlandóak elfogadni az ország nemzetközileg elismert elnökét.

Címlapról ajánljuk
Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×