Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Régi-új elnököt választottak a Dominikai Köztársaságban

Egy fordulóval újraválasztották a hétvégén a gazdaságilag legjelentősebb karibi ország, a Dominikai Köztársaság elnökét, Danilo Medinát, legalábbis ő győztesnek nyilvánította magát helyi idő szerint hétfő este a szavazóhelyiségek kétharmadában leadott voksok összeszámlálása alapján.

Az eddigi eredmények szerint Medina a szavazatok 62 százalékát szerezte meg, és ez alapján nem kell második fordulót tartani. A második Luis Abinader üzletember lett 35 százalékkal. A részvételi arány 70 százalékos volt.

Az elnökválasztással együtt parlamenti alsó- és felsőházi, valamint helyhatósági választásokat is tartottak. A Dominikai Felszabadítási Párt, amelyhez Medina tartozik, immár sorban negyedszer adja az ország elnökét, és ez a párt tartja majd ellenőrzése alatt a törvényhozást, ahogy az elmúlt évtizedben végig.

A 2012 óta hivatalban lévő Danilo Medinának nagy esélyt adott, hogy az ellenzék gyenge és megosztott, valamint hogy tavaly a gazdaság hét százalékkal gyarapodott, ami a legnagyobb arány egész Latin-Amerikában. Medina kormánya 2500 új iskolát építtetett a több mint 10 millió lakosú országban, valamint számos felnőttoktatási kurzust indíttatott az írástudatlanság felszámolására és az emberek szakmával való ellátására. Ezzel együtt igaz, hogy nagy a szegénység, nagy a bűncselekmények száma és kiterjedt a korrupció. A szavazás idején is hat gyilkosság történt az országban, a fővárostól, Santo Domingótól 145 kilométerrel keletre található Higüey városában pedig zavargások voltak, az utcán még hétfő éjjel is égtek halomba rakott autógumik.

Címlapról ajánljuk

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×