eur:
400.65
usd:
363.05
bux:
73511.29
2024. október 2. szerda Petra

Az RMDSZ szavazásra buzdítja az erdélyi magyarokat

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) arra biztatja a Romániában élő, magyar állampolgársággal is rendelkező polgárokat, hogy vegyenek részt a betelepítési kvóta kérdéskörében szervezett magyarországi referendumon - idézte Kovács Pétert, a szövetség ügyvezető elnökét az RMDSZ keddi hírlevele.

Kovács Péter ugyanakkor megjegyezte, hogy a romániai magyarság számára idén a június 5-én sorra kerülő önkormányzati választások, illetve a késő ősszel esedékes parlamenti választások jelentik az igazi tétet.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a szövetség a kezdetektől fogva a kötelező kvóta ellen, az önkéntes befogadás mellett foglalt állást.

"Ki és milyen kritériumok alapján dönti el, hogy a menekültek melyik csoportja kerül Romániába, és kiket vesz át például Svédország? A felsőfokú végzettséggel rendelkezők mennek nyugatra, az alacsony képzettségűek keletre? A másik szempont, hogy ki tartja Romániában az ide telepített migránsokat, miután megkapták a tartózkodási engedélyt, a szükséges iratokat? Ki akadályozhatja meg őket abban, hogy egyik napról a másikra Európa másik szegletébe utazzanak?" - fogalmazta meg a kvótarendszerrel kapcsolatos kérdéseket az ügyvezető elnök.

Kovács Péter hozzátette, az RMDSZ álláspontja szerint míg ezekre a kérdésekre nincs válasz, addig a megoldás csakis a befogadás önkéntes vállalása lehet.

Címlapról ajánljuk

Kis-Benedek József: Irán maga lépett akcióba, és ez az eszkaláció irányába mutat

Izrael nem számított az iráni csapásra, Teherán viszont nem akart nagyobb támadást indítani – értékelte az újabb közel-keleti konfliktust Kis-Benedek József. A biztonságpolitikai szakértő beszélt arról is, hogy Irán a Nyugat által eddig nem ismert rakétákkal támadott, amelyek nagyon gyorsan elérték Izrael területét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.02. szerda, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
Végleg 400 forint fölé ütötték az euróárfolyamot?

Végleg 400 forint fölé ütötték az euróárfolyamot?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A mai műsor első részében a forintról volt szó, a magyar fizetőeszköz ugyanis igencsak megrogyott a közel-keleti eszkaláció farvizén. A témával kapcsolatban Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője volt a vendégünk. Az adás második részében magával a közel-keleti konfliktussal foglalkoztunk, Csicsmann László egyetemi tanárt, a Budapesti Corvinus Egyetem Közel-Kelet szakértőjét egyebek mellett arról kérdeztük, hogy Irán miért támadta meg tegnap körülbelül 200 rakétával Izraelt, hogy miért lehet érdekelt a Netanjahu-kormány a konfliktus kiszélesítésében, és hogy mit csinál mindeközben az Egyesült Államok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×