Infostart.hu
eur:
378.08
usd:
319.92
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Peking vadászgépekkel reagált az amerikai "területsértésre"

Peking határozott tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy egy amerikai hadihajó "engedély nélkül" megközelítette a vitatott hovatartozású, a dél-kínai-tengeren fekvő, de kínai fennhatóság alatt álló Jungsu (Fiery Cross) szigetté alakított zátonyt. Az eset miatt kedden két J-11-es vadászgépet és egy Y-8-as felderítő járőrgépet emeltek a levegőbe.

Az amerikai USS William P. Lawrence pekingi közlés szerint illegálisan hatolt be kínai vizekre. A külügyminisztérium szóvivője, Lu Kang arról tájékoztatott, hogy a hadihajót megfigyelték, nyomon követték és figyelmeztették. Az akcióban egy kínai romboló, egy rakétahordozó fregatt és egy fregatt vett részt. Lu provokációnak nevezte az amerikai hadihajók és repülőgépek hasonló megfigyeléseit.

Az Egyesült Államok immár nem először igyekezett ily módon nyomatékosítani, hogy álláspontja szerint a zátonyok mesterséges feltöltéssel nem minősülnek jogilag szigetnek.

A szigetekhez ugyanis az ENSZ Tengerjogi Egyezménye (UNCLOS) szerint legfeljebb 12 mérföldes sávként parti tenger tartozik, továbbá a parti államot 200 mérföldes kizárólagos gazdasági övezet is megilleti. A zátonyoknak ezzel szemben mindössze egy 500 méteres "biztonsági zóna" jár.

Peking szerint ugyanakkor az Egyesült Államok, amely nem ratifikálta a szóban forgó nemzetközi egyezményt, hadihajóinak demonstratív "szigetközeli" járőrözéseivel megsérti Kína területi szuverenitását, veszélyezteti biztonságát és a "jog felett állóként" zavart kelt a kialakult rendben.

A külügyi szóvivő megerősítette, hogy országa további lépéseket kíván tenni szuverenitásának és biztonságának védelme érdekében. Úgy fogalmazott, hogy a térségbeli békére és stabilitásra a legnagyobb veszélyt az Egyesült Államok erőfitogtatása jelenti a szabad hajózhatóság ürügyén.

A kínai védelmi tárca külön közleményben tiltakozott a történtek miatt, "súlyos provokációnak" minősítve azokat és kijelentette, ismét igazolva látják annak szükségességét, hogy katonai létesítményeket telepítsenek a szigetekre. Jang Jü-csün hozzátette, járőrözéseik mellett védelmi képességeiket is fokozni fogják.

Címlapról ajánljuk
Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.

Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság

Nagyon sok áltudományos hír terjed az oltásokkal kapcsolatban. Nem az elbizonytalanodó emberekre, szülőkre kell haragudni, ebben a világban nagyon tudnak hatni az érzelmeinkre bizonyos történetekkel – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Surján Orsolya országos tisztifőorvos. Hozzátette: a pandémiás fáradtság még mindig jelen van az emberekben, és árt az influenza elleni küzdelemnek is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×