Infostart.hu
eur:
378.35
usd:
320.58
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza

Embertelen körülmények között a foglyok Irakban

Az iraki hatóságok több mint ezer foglyot, köztük tizenéveseket őriznek embertelen és megalázó körülmények között Anbár tartomány nyugati részén - közölte kedden az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet.

A londoni székhelyű csoport szerint 683 férfit zsúfoltak össze egy használaton kívüli raktárépületből rögtönzött fogolytáborrá alakított létesítményben a Bagdadtól nyugatra fekvő Amírija al-Fallúdzsa településen. Az épületet az iraki terrorellenes erők alakították át.

A foglyoknak kevesebb mint egy négyzetméter jut fejenként, éjjel-nappal ülő helyzetben vannak, nem tudják kinyújtani végtagjaikat és alig engedik ki őket a szabadba - közölte Salil Shetty, az AI főtitkára április 30-i látogatását követően. Hozzátette, a foglyokat hónapokon át őrizték ilyen körülmények között.

Az AI szerint a rabokat az iraki hatóságok a szunnita többségű Anbár tartományban vették őrizetbe az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szunnita szervezettel való együttműködés gyanújával.

Az iraki védelmi miniszter egyelőre nem kommentálta az AI jelentését. Tisztviselők korábban közölték, az Iszlám Államtól visszafoglalt területeken őrizetbe vett embereket tisztességes eljárásban és bírósági tárgyalásban fogják részesíteni.

Shetty felszólította az iraki hatóságokat, hogy a létesítményben fogva tartott emberek ellen vagy emeljenek vádat és indítsanak eljárást, vagy pedig engedjék őket szabadon. Hangsúlyozta, hogy a biztonsági kockázat nem menetesíti a hatóságokat az irakiak emberi jogainak tiszteletben tartása alól.

Az Egyesült Államok légi támogatását bíró iraki terrorellenes erők, a hadsereg és a szövetséges törzsi fegyveresek az utóbbi hónapokban jelentős területeke foglaltak vissza az IÁ-tól Anbár tartományban, egyebek közt a tartományi székhely, Ramádi és a stratégiailag fontos Hít város is visszakerült Bagdad ellenőrzése alá.

A harcok miatt a területen élő több tízezer ember kényszerült elhagyni otthonát, és sátortáborokba kerültek. Az iraki hatóságok nőket és gyerekeket általában különválasztják a férfiaktól, akiket kihallgatnak és kivizsgálnak a lehetséges milicista kapcsolatok után kutatva.

Az AI-nak nyilatkozó terrorellenes erők tagjai elmondták: nincsenek meg a szükséges forrásaik ahhoz, hogy a kivizsgálásokat a kellő időben hajtsák végre és emberséges bánásmódban részesítsék a foglyokat. Hozzátették, további több száz foglyot őriznek hasonló körülmények között egy másik, ugyancsak rögtönzött központban az Amírija al-Falludzsától nyugatra fekvő Habbáníjában.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×