Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Barack Obama Clintonon és Trumpon tréfálkozott a fehér házi tudósítók gáláján

Elnöksége utolsó, a fehér házi tudósítóknak rendezett gálavacsoráján vett részt szombat este Barack Obama. Az elnök nem takarékoskodott az élcelődéssel, odaszúrt Donald Trumpnak és Hillary Clintonnak egyaránt.

A Fehér Ház tudósítói minden évben megrendezik gálavacsorájukat, és ez a washingtoni politikai és társadalmi élet egyik fontos eseménye, megjelenik rajta a mindenkori amerikai elnök, a kormány sok tagja, politikusok, közéleti személyiségek, a művészvilág reprezentánsai. Így volt ez szombat este is, a vendégek között volt Ashton Carter védelmi miniszter és Bernie Sanders vermonti szenátor, a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa. Ugyanakkor nem volt jelen a várható két elnökjelölt: Donald Trump és Hillary Clinton.

A hagyományosan humoristák fellépésével színesített estély megnyitó beszédének elején Obama mindjárt oda is szúrt Hillary Clintonnak, amikor így fogalmazott: "Ez a nyolcadik és utolsó részvételem elnökként a gálán, és izgatott is vagyok, mert ha a beszédem jól sikerül, akkor felhasználom jövőre a Goldman Sachsnál tartandó beszédemben".

Az utalás, amelyet a vendégek nevetéssel és tapssal fogadtak, egyértelmű: Hillary Clintont a kampányban gyakran támadják, mert a Goldman Sachsnál és a Wall Street más nagybankjainál több százezer dollárral honorált előadásokat tartott. De nem takarékoskodott az elnök a republikánusoknak intézett kitételekkel sem. Reince Priebushoz, a Republikánus Párt jelenlévő elnökéhez fordulva azt mondta: "soha nem látszott ígéretesebbnek a republikánus vég, gratulálok a sikerekhez".

Obama, akinek népszerűsége az elnökjelöltségért folyó kampány idején folyamatosan növekszik, híres a humoráról, és most sem okozott csalódást.

Hillary Clintont, a demokraták esélyes elnökjelöltjét nagynénihez hasonlította, aki azért nem sikeres a fiatal választók körében, mert alig van fogalma arról, hogyan kell használni a Facebook közösségi oldalt, Bernie Sanders vermonti szenátort, Clinton vetélytársát pedig "elvtársnak" titulálta. "Kicsit meg vagyok bántva, hogy Donald Trump nincs itt ma este, hiszen olyan jól éreztük magunkat legutóbb. Igazán meglepő: tele van ez a terem riporterekkel, hírességekkel, kamerával, ő pedig nincs itt?! (...) Vajon mit csinál ehelyett? Otthon eszik egy Trump-sztéket és inzultáló twittereket küld Angela Merkelnek?" - tette fel a kérdést az elnök, akinek szavait tapsok szakították meg.

Említette Trump külpolitikai tapasztalatlanságát is. "A republikánus elit azt állítja, hogy Donaldnak nincs elég külpolitikai tapasztalata ahhoz, hogy elnök legye. Dehogynem! (...) Éveket töltött azzal, hogy találkozott a világ vezető személyiségeivel: Svédország szépével, Miss Argentinával és Azerbajdzsán szépével"- mondta az elnök. Obama mindazonáltal elegánsan ugyan, de utalt ara is, hogy szerinte ki lesz jövőre az elnök.

"Jövőre valaki más lesz majd itt, és mindenki kitalálhatja, hogy ki lesz ez a nő" - fogalmazott. Voltak komoly pillanatai is az estélynek. Például amikor Obama elnök tisztelettel adózott Jason Rezaiannak, a The Washington Post újságírójának, akit idén februárban - tizennyolc hónapi raboskodás után - bocsátottak szabadon Iránban. Rezaian jelen volt a gálán, az elnök barátian ölelte át.

Az elnököt - aki beszéde végén leejtette a mikrofont, és a pályáját a napokban befejező Kobe Bryant kosárlabdázó szavaival búcsúzva azt mondta: itt vége - ováció és taps köszöntötte.

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Kijev jelenleg csak a szükséges villamosenergia-mennyiség mintegy feléhez jut hozzá, a városban tömeges fűtés- és áramkimaradások sújtják a lakosságot a rekordhidegben – közölte Vitalij Klicsko főpolgármester. Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben. Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök cáfolta Trump korábbi kijelentését: "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×