Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Máris rekordszámú ország írta alá a klímaegyezményt

Százhetvenöt ország vezetője írta alá a párizsi klímaegyezményt pénteken New Yorkban, ami rekord a nemzetközi diplomáciában.

Korábban soha nem írt alá ennyi ország egy nemzetközi megállapodást az aláírás első lehetséges napján.

Azon országoknak, amelyek nem írták alá pénteken a párizsi klímaegyezményt, egy évük van erre.

Sokan arra számítanak, hogy a megállapodás jóval az eredetileg megszabott 2020-as határidő előtt életbe lép, sőt egyesek szerint ez akár az idén megtörténhet.

Azoknak az országoknak, amelyek már aláírták a dokumentumot, a megfelelő hazai eljárással törvénybe kell iktatniuk. Kína - a világ legnagyobb széndioxid-kibocsátója bejelentette, hogy még a G-20-as országcsoport szeptemberi kínai csúcstalálkozója előtt "befejezi a ratifikálást előkészítő eljárást". John Kerry amerikai külügyminiszter pedig azt mondta, hogy az Egyesült Államok még az idén mindenképpen csatlakozni akar a megállapodáshoz. Elemzők szerint, ha az Egyesült Államokban még azelőtt ratifikálják a megállapodást, hogy Barack Obama elnök januárban leköszön a hivataláról, akkor az utódjának nagyon bonyolult lesz visszavonatni azt, ha akarná, ugyanis az egyezmény szerint ezt csak négy év után teheti meg egy ország.

Az egyezmény akkor lép életbe, ha legalább 55 olyan ország csatlakozik hozzá, amely együtt a világ károsanyag-kibocsátásából legalább 55 százalékban kiveszi a részét. A washingtoni székhelyű World Resources Institute szerint legalább 25 olyan ország csatlakozott a megállapodáshoz pénteken vagy megteszi ezt hamarosan ígérete szerint, amely a globális károsanyag-kibocsátásból 45 százalékban kiveszi a részét. Csak az Egyesült Államok és Kína együtt 38 százalékot képvisel.

Azon országok között, amelyek idei ratifikációt ígértek, megtalálható Franciaország, Kanada, Mexikó és Ausztrália. Az ENSZ szerint 15 olyan ország van - főleg az emelkedő tengerszint által fenyegetett államok - amelyek a pénteki aláírással együtt már letétbe is helyezték a világszervezetnél a hazai ratifikációról szóló dokumentumaikat.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×