Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Pénteken hatályba léphet a párizsi klímaegyezmény

Fokozatosak a lépések, a kezdeményezések a tavaly decemberi párizsi klímacsúcs óta, pénteken pedig hatályba léphet a párizsi klímaegyezmény, amelynek feltétele, hogy a résztvevő 195 állam közül legalább 55 aláírja az egyezményt úgy, hogy az lefedje a globális kibocsátások 55 százalékát - mondta Lukács Ákos, az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) klímapolitikai főosztályvezetője szerdán egy szakmai konferencián, Budapesten.

Hozzátette: az új párizsi megállapodás egyetemes jellegű, általános célokat fogalmaz meg, a részletes feltételeket és szabályokat a következő években kell kidolgozni, majd ezután várható a közös végrehajtás megkezdése.

Úgy vélte, hogy az egyezmény betartása hosszú távú geopolitikai átrendeződéssel járhat, a központi célkitűzés mellett - miszerint a Föld légkörének felmelegedését 2 Celsius-fok alatt tartják az országok - jövőbe mutató célokat is megfogalmaz a megállapodás, így például a 2050 utáni kibocsátás-semleges gazdaságra való átállást.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×