Infostart.hu
eur:
379.56
usd:
321.86
bux:
131158.76
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Tőkés László perel

A közigazgatási bíróságon indított perben kéri Tőkés László annak az elnöki rendeletnek a visszavonását, amelyben Klaus Iohannis román államfő megvonta tőle a Románia csillaga érdemrendet - mondta el az európai parlamenti (EP-) képviselő jogi képviselője.

Kincses Előd a bukaresti táblabíróságnak postázott kereset szövegét az MTI-hez is eljuttatta.

A dokumentumban Tőkés László jogi képviselője többek között arra hivatkozik, hogy a törvény akkor teszi lehetővé egy kitüntetés visszavonását, ha a kitüntetettet jogerősen elítélte a bíróság, vagy ha cselekedeteivel válik méltatlanná az elismerésre. Úgy vélte, Tőkés László esetében egyik sem áll fenn. Nyomatékosan hangsúlyozta, hogy ügyfele ellen a rosszul románra fordított véleménye miatt indult a kitüntetése megvonását eredményező eljárás, márpedig a szólásszabadságot a román alkotmány is garantálja.

 A perirat ugyanakkor arra is kitér, hogy olyan kitüntetettektől nem vonták meg az elismerést, akiket jogerősen elítélt a bíróság. Az ügyvéd ugyanakkor idézte a román alkotmánybíróságnak egy 2009-es határozatát, amely szerint akkor lehet megvonni egy kitüntetést, ha mérlegre teszik azokat a tényeket, amelyekért az elismerést kapta, és azokat, amelyek esetleg méltatlanná tehetik a kitüntetésre.

"Nyilvánvaló, hogy (Tőkés László) 1989-es hőstettei, amelyek megváltoztatták Románia történelmét, nem kevésbé fontosak, mint egy románra rosszul lefordított és félreértett nyilatkozata" - áll a periratban.

A román elnök március 3-án jelentette be, hogy visszavonta az EP-képviselőtől a Románia csillaga érdemrend lovagi fokozatát, amelyet Tőkés László 2009-ben kapott meg Traian Basescu volt elnöktől az 1989-es rendszerváltozás idején betöltött szerepéért. Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.

Címlapról ajánljuk
Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Itt az EKB kamatdöntése!

Itt az EKB kamatdöntése!

Megérkezett a bejelentés az Európai Központi Bank (EKB) idei első kamatdöntéséről, melyben a testület Kormányzótanácsa változatlanul a 2 százalékos szinten hagyta az irányadó betéti rátát. A mai kamatdöntő ülés legfontosabb kérdése azonban nem maga a döntés, hanem az, hogy a közelmúlt eseményei (hirtelen gyengülő dollár és erősödő euró, geopolitikai ellentétek, meglepő növekedési és inflációs adatok) mennyire térítették el az EKB-t a korábban kijelölt monetáris politikai pályáról. Ezen kérdésekre vélhetően Christine Lagarde jegybankelnök sajtótájékoztatója adja meg a válaszokat. Az eseményről ebben a cikkben élőben tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×