Infostart.hu
eur:
379.08
usd:
321.56
bux:
125766.85
2026. február 24. kedd Mátyás

Obama ezt tartja kormányzása legnagyobb hibájának

A katonai beavatkozás utáni líbiai káoszt tartja elnöksége legnagyobb hibájának Barack Obama.

Mi volt a legnagyobb hiba – kérdezte a Fox News amerikai hírtelevízió újságírója Barack Obamától, akivel végigvették, hamarosan véget, érő nyolc évig tartó elnöksége idejéről mire a legbüszkébb, mi fog neki hiányozni és mit tart a legrosszabb döntésének.

„Talán az, hogy nem volt valódi tervünk az azt következő időszakra, hogy beavatkoztunk Líbiában” - mondta az elnök. Hozzátette azonban, hogy továbbra is megfelelő döntésnek tartja a 2011-es katonai akció megindítását. A Moammer Kadhafit rendszerét megdöntő felkelés után az észak-afrikai ország káoszba süllyedt, megerősödtek a milíciák, és megvetette lábát az Iszlám Állam nevű terrorszervezet is. A helyzet stabilizálása érdekében azóta is folynak nemzetközi erőfeszítések, a legutóbbi hatására az ENSZ által támogatott nemzeti egységkormány a hónap elején megérkezett a fővárosba, Tripoliba, ennek ellenére a munkáját nem tudta megkezdeni. És még ha át is veszi az aparátust, minden valószínűség szerint akkor sem lesz zökkenőmentes a tevékenysége. Az ország nyugati területeit ellenőrző politikai erő vezetője például arra hívta fel híveit és munkatársait , hogy ne működjenek együtt az ENSZ támogatta adminisztrációval.

Obama elnök nem most először fejezte ki aggályait a Líbiai helyzettel kapcsolatban. Múlt hónapban az Atlantic nevű magazinnak arról beszélt, a katonai akció ugyan az elképzeléseknek megfelelően jól ment, jelenleg azonban nagy a felfordulás Líbiában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Négy éve tört ki az ukrajnai háború – Elemző: Oroszországnak még másfél-két év kell

Négy éve tört ki az ukrajnai háború – Elemző: Oroszországnak még másfél-két év kell

Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban úgy vélekedett: négy év sem volt elég ahhoz, hogy akár Oroszország, akár Ukrajna egy kényszerbékébe belemenjen. A háborús győzelem vagy vereség jelképe szerinte Donbasz sorsa lehet, aminek elvesztése komoly változásokat indíthat meg mindkét fél esetében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Átlépte az 1000 milliárdot a magyar lízingpiac, de nagyon hiányoznak a beruházások

Átlépte az 1000 milliárdot a magyar lízingpiac, de nagyon hiányoznak a beruházások

Tavaly a magyar lízingpiacon a finanszírozott összegek és a szerződések darabszáma is emelkedett, azonban szektorokra bontva a kép vegyes. A személyautóknál és a kishaszonjárműveknél látványos a növekedés, a termelőeszközöknél ez a tendencia kevésbé látható. A Magyar Lízingszövetség főtitkára, Kőszegi László szerint a vállalati szektorban érdemben tudott nőni a finanszírozás, ez pedig főként a nagy cégeknek köszönhető. A bizonytalanság és az alacsony beruházási kedv ugyancsak a kis- és középvállalatokat érinti, kevésbé a nagyokat. Mindeközben a támogatott finanszírozások tavaly is meghatározó szerepet játszottak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×