Infostart.hu
eur:
378.38
usd:
321.09
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza

Önkritikát gyakorolt a német elhárítás

A német belső elhárítás vezetője elismerte, hogy helytelenül mérték fel az összefüggést az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet tevékenysége és a menekülthullám között.

Hans-Georg Maassen, a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal vezetője a Welt am Sonntag című lapban megjelent interjúban számolt be arról: az intézménynél kezdettől fogva lehetőségként számoltak azzal, hogy az IÁ megpróbálhat a menekültek között dzsihadistákat bejuttatni az Európai Unióba, de úgy vélték, hogy ez a hosszú vándorút viszontagságai miatt túlságosan kockázatos vállalkozás, ezért nem tartották nagyon valószínűnek.

Az IÁ azonban mégiscsak felhasználta a menekülthullámot.

"Nem szorult rá arra, hogy embereit a menekültek közé rejtse, mégis megtette. Szerintem ez erődemonstráció, az IÁ világosan jelezni akarta, hogy erre is képes. Most már tudjuk, hogy ami az Iszlám Államot illeti, van még mit tanulnunk" – ismerte el Hans-Georg Maassen.

A német belső elhárítás vezetője kitért arra is, hogy nem tűnik érvényesnek az a feltételezett összefüggés, hogy minél inkább szorult helyzetbe kerül katonailag az IÁ, annál nagyobb a németországi terrortámadás veszélye, és nem érdemes csak Szíriára és Irakra szűkítve vizsgálni a szervezet működését, hiszen továbbra is aktív a Sínai-félszigeten, Maliban, Csecsenföldön, vagy éppen Nigériában, Líbiában pedig jelentős területeket vont ellenőrzése alá. Így mindent egybevetve az IÁ nem visszaszorulóban van, hanem tör előre – vélekedett a szakértő.

Hans-Georg Maassen úgy vélte, hogy Németországban változatlanul nagy a terrorveszély, de – mint mondta – konkrét támadás előkészületeiről nincsenek információik. Az "iszlamista-terrorista potenciál" - a muzulmán vallás valamely szélsőséges irányzatának eszméi által indíttatva terrorcselekmény elkövetésére hajlamosnak tartott emberek csoportja - 1100 főt tesz ki – tette hozzá a német belső elhárítás vezetője.

A dzsihadisták jelentette veszély továbbra is "virulens" Németországban, és a biztonsági szervek sikeres munkájának tulajdonítható, hogy eddig nem történt nagyobb támadás. Néhányszor pedig "egyszerűen szerencsénk volt", például előfordult, hogy nem működött a pokolgép gyújtószerkezete – közölte a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×