Infostart.hu
eur:
363.12
usd:
314.79
bux:
150445.3
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Időhúzás Csehországban?

Lemondott a cseh kormány. Jirí Rusnok miniszterelnök, akinek szakértői kormánya nem kapta meg a parlament bizalmát, kedden délben benyújtotta lemondását Milos Zeman köztársasági elnöknek. Általános vélemény szerint a mostani állapot nagyon is megfelel az államfőnek, amikor is döntő befolyása van az ország politikai történeseire.

Jiri Rusnok a sikertelen bizalmi szavazás után nem váltotta be ígéretét, miszerint még a múlt hét végéig be kellett volna nyújtania lemondását, ezt a lépést csak ma tette meg, amit megfigyelők gyanús időhúzásnak minősítenek. Egy hét múlva, jövő kedden kerül sor a parlament alsó házának rendkívüli ülésére, mely várhatóan dönt a testület feloszlatásáról és ezzel lehetővé válik az idő előtti parlamenti választások kiírása.

A parlament feloszlatásához a 200 tagú törvényhozásban kétharmados többségre, azaz több mint 120 szavazatra van szükség, a jelek szerint ez most megvan, az összes ellenzéki párt jelezte, hogy támogatja a lépést, bár az elemzők szerint az sem kizárt, hogy sokan az utolsó pillanatban meggondolják magukat és nemmel fognak szavazni. A parlament feloszlatása ugyanis nem érdeke azoknak a képviselőknek, akiknek nincs esélyük ismét bejutni az új törvényhozásba. Az alkotmány értelmében a feloszlatásról szóló határozat elfogadásától számítva az államfőnek 60 napja van arra, hogy kiírja az új választásokat.

Kérdés viszont, hogy Milos Zeman milyen időpont mellett dönt majd. Általános vélemény szerint a mostani állapot nagyon is megfelel az államfőnek, amikor is döntő befolyása van az ország politikai történeseire. Zeman az általa támogatott Rusnok kormányt ügyvivői teendőkkel bízta meg mindaddig, amíg nem jön létre az új kabinet.

Bár a lemondott miniszterelnök megerősítette, hogy kormánya a következő időszakban már semmiféle fontos ügyben nem kíván dönteni egyik utolsó lépésével nagy port kavart, ugyanis szlovákiai nagyköveté nevezte ki Livia Klausovát a volt államfő Václav Klaus nejét, aki az államfőválasztáson nyiltan támogatta Milos Zemant. A jobboldali pártok és főleg Karel Schwarzenberg volt külügyminiszter határozottan ellenezték a diplomáciai tapasztalatokkal nem rendelkező Klausová kinevezését.

A parlamenti alsóház önfeloszlatásához háromötödös többségre van szükség, ami 120 képviselőt jelent. A kezdeményezés mögé állt három pártnak - szociáldemokraták, kommunisták, TOP 09 - együttesen 122 képviselője van az alsóházban. A szavazásra várhatóan augusztus 20-án kerül sor. Felmérések szerint az előre hozott választás nagy esélyese a Cseh Szociáldemokrata Párt, amely 30-35 százalékos támogatottságnak örvend.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Az atomenergetikai szakértő, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja az InfoRádióban csütörtök reggel azt is egyértelművé tette, Paks 2-nél már nyilván nem lesz ez elég. Rögzítette: lehet, hogy most akár 15-20 milliárd forinttal is magasabb az ország villanyszámlája a szükséges import miatt, de a későbbi problémák elkerüléséhez ezt most fel kell áldozni.

Románia megkezdte az atomerőműve teljes leállítását

Megkezdődött a cernavodai atomerőmű kettes blokkjának ellenőrzött leállítása csütörtökön a Duna vízszintjének folyamatos és jelentős csökkenése miatt - közölte az üzemeltető Nucleareletrica román állami vállalat.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×