Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
316.2
bux:
150366
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádió Aréna című műosrában.
Nyitókép: InfoRádió

Sors vagy csapda? Lakatos Júlia elemző az új államfő szerepfelfogásáról az Arénában

Még a Tisza Pártra is visszaüthet Baka András államfővé választásának módja, noha egyelőre a Fideszt érte utol a sorsa azután, hogy 15 éve eltávolította a jogtudóst a Legfelsőbb Bíróság éléről – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója.

Az Országgyűlés kedd kora délután – kétharmados többséggel, első körben – választotta meg Baka Andrást. A köztársasági elnök első beszéde Lakatos Júlia szerint meglehetősen személyesre sikeredett, és úgy látja, hogy Baka András tudja, nem könnyű egy ilyen konfliktusos helyzetben köztársasági elnöknek lenni.

Baka minden irányba próbált gesztust gyakorolni, még akkor is, ha egyébként egyetért azzal a folyamattal, ami miatt ő pozícióba került – tette hozzá a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója.

Lakatos Júlia szerint ha Baka András nem értett volna egyet a Tisza azon módszerével, ahogy megválasztották, akkor nem tudott volna ebbe a szerepbe kerülni. Ráadásul arra is számítani kell, hogy a társadalomnak egy jelentős része, – még akkor is, hogyha ez egy kisebbség jelenleg – valamikor majd revansot vagy valamiféle elégtételt szeretne venni emiatt a helyzet miatt.

Ugyanakkor az elemző úgy látja, nagyon szimbolikus az, ahogyan Baka András ebbe a szerepbe került. Akár nevezhetnénk karmának is szerinte, hiszen a Fidesznek visszaütött a volt Legfelsőbb Bíróság elnökének kinevezése. Ám lehet, hogy a Tiszának is egy nap majd vissza fog ütni, hogy miként került Baka András a pozíciójába.

A köztársasági elnök szerepfelfogását egyelőre nagyon nehéz még meghatározni; a beszédében szólt a fiatalok szerepéről, a politikai kultúra megváltoztatásáról, és arról, hogy a jogállamiság, az alkotmányos keret nem minden, szükség van hozzá az állampolgárokra is, ami jó irány Lakatos Júlia meglátása szerint.

Baka András köztársasági elnöki pozíciója addig tart, ameddig új alkotmány nem lesz. A szándéka is az, hogy az új alkotmány létrejöttét indirekt módon elősegítse, és bár ideiglenes szerepet tölt be, nem lenne teljesen konfliktuskerülő, és konstruktív is lenne a jog keretein belül – fogalmazott a szakértő. Hozzátette: Baka jogászként pontosan tudja, meddig mehet el abban, hogy bizonyos társadalmi párbeszédet igénylő kérdéseket előtérbe helyezzen.

A cikk alapjául szolgáló interjút Farkas Dávid készítette. A teljes beszélgetést megnézheti és meghallgathatja alább.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sors vagy csapda? Lakatos Júlia elemző az új államfő szerepfelfogásáról az Arénában

Sors vagy csapda? Lakatos Júlia elemző az új államfő szerepfelfogásáról az Arénában

Még a Tisza Pártra is visszaüthet Baka András államfővé választásának módja, noha egyelőre a Fideszt érte utol a sorsa azután, hogy 15 éve eltávolította a jogtudóst a Legfelsőbb Bíróság éléről – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója.

Magyar Péter Paksról: 160 méter szélességben emeli meg a két bárka a Duna fenekét, a honvédek rakják a követ

Megkezdődött a jogszabályi és fizikai munka is a Duna vízszintcsökkenése mentén, a folyó vízszintjét két bárka elsüllyesztésével és egy víz alatti kőgát (ugrató) építésével emelhetik meg, a teljes munka 3-4 hetet vesz igénybe.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×