Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
316.04
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Leváltották a Siemens vezérigazgatóját

Leváltották a legnagyobb német elektronikai konszern, a Siemens vezérigazgatóját a cég rossz eredményei miatt.

A társaság felügyelőbizottságának szerdai döntése alapján Peter Löscher helyét az eddigi pénzügyi igazgató, Joe Kaeser veszi át augusztus 1-jével. Peter Löscher közös megegyezéssel távozik a vezérigazgatói tisztségből - emelte ki közleményében a Siemens.

Az osztrák menedzser 2007 óta vezette a céget, szerződése eredetileg 2017-ig szólt. Hivatali ideje alatt a 370 ezer embert foglalkoztató vállalat piaci értéke több mint 20 százalékkal csökkent és ötször kellett kiadni profitfigyelmeztetést. Az utóbbi három hónapban a Siemens kétszer tájékoztatta részvényeseit arról, hogy nem éri el a tervezett nyereséget. A felügyelőbizottság a legutóbbi - július 25-én kiadott - profitfigyelmeztetés után döntött a váltásról.

Joe Kaeser első nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a Siemens nem szanálásra szoruló vállalkozás. Az utóbbi időszakban viszont "túl sokat foglalkoztunk saját magunkkal, és a bevétel dinamikája kissé elmaradt a versenytársakétól" - tette hozzá.

Angela Merkel kancellár a napokban szóvivője útján tudatta, a német gazdaság zászlóshajójának tartja a céget, és úgy véli, fontos, hogy minél hamarabb "nyugodtabb vizekre evezzen". Joe Kaeser is a hajómetaforát használta nyilatkozatában, kiemelve, személyes célja az, hogy "nyugodtabb vizekre" kormányozza a 190 országban tevékenykedő vállalkozást.

A konszern legutóbbi profitfigyelmeztetése szerint a profitmarzs - a nettó nyereség aránya a bevételben - nem éri el a tervezett 12 százalékot. A 2011-2012-es üzleti évben ez az arányszám 9,5 százalék volt a Siemensénél, míg az amerikai General Electric 15 százalékos profitmarzsot produkált, a másik nagy versenytárs, a svájci központú ABB pedig 10,3 százalékot ért el. A társaság a tavalyi üzleti évben 78,3 milliárd euró bevétel mellett 4,59 milliárd euró - az egy évvel korábbinál 27 százalékkal kevesebb - nyereséget ért el.

Elemzők kiemelik, hogy Peter Löscher a megújuló energia felhasználását szolgáló berendezések vezető gyártójává kívánta formálni a céget, de az ágazat felfejlesztése nem járt eredménnyel, és elszívta a forrásokat más üzletágaktól. A napelempanel-gyártás például a kínai konkurencia és elhibázott cégfelvásárlások miatt több mint egymilliárd euró veszteséget okozott a Siemensnek. Közben a hagyományosan sikeres üzletágakban is több kudarc érte a céget. Például már 2011-ben le kellett volna szállítani a Deutsche Bahn német vasúttársaságnak az Inter-City Express (ICE) vasúti szerelvények új generációját, de a megrendelést még mindig nem sikerült teljesíteni.

A Siemens az orvosi műszerektől a gázturbinákon keresztül a vasúti szerelvényekig a fejlett technológia szinte valamennyi területén érdekelt. Magyarországon a 19. század vége óta tevékenykedik. A Magyar Siemens Műveket a második világháború után államosították, de a cég már 1974-ben újra megjelent az országban egy nyugatnémet-magyar vegyesvállalat tagjaként. A Siemens jelenleg több mint kétezer főt foglalkoztat Magyarországon.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×