Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
319.1
bux:
144529.4
2026. július 23. csütörtök Lenke

Schmitt Pál felszólalt az ENSZ-ben

A nem fertőző betegségek jelentik ma legfőbb fenyegetést az emberi egészségre és a fenntartható fejlődésre, ezért Magyarország erősen elkötelezett amellett, hogy hozzájáruljon az ellenük folytatott harchoz - jelentette ki hétfőn New Yorkban Schmitt Pál köztársasági elnök az ENSZ 66. Közgyűlésének nyitónapján, a nem fertőző betegségekről mind a 193 tagállam vezetőinek részvételével megrendezett tanácskozáson.

Az államfő elismerte, hogy miközben Magyarország sikeres a fertőző betegségek ellen harcban, a lakosság egészségtelen életmódjának befolyásolásának terén még nem sikerült elérni a kívánt áttörést. Schmitt Pál ugyanakkor figyelemre méltónak nevezte a nem fertőző betegségek elleni átfogó programok területén elért eredményeket. Hangsúlyozta, hogy a magyarok a világ minden részéről érkezett diákok és szakemberek oktatása és képzése révén régóta és sikerrel osztják meg az ezen a téren szerzett ismereteiket.

"Tapasztalatokat szereztünk abban, hogy az egészségügyi szektorban hogyan tervezzünk meg és hajtsunk végre a helyi igényekhez és a források szűkösségéhez igazított programokat, biztosítva azok fenntarthatóságát" - mondta Schmitt Pál.

A magyar államfő hangsúlyozta, a kórházközpontú modellel szemben innovatív, átfogó, a megelőzést, a korai felismerést és az ellenőrzést egyesítő módszerek alkalmazására kell áthelyezni a hangsúlyt. Mint mondta, a fenntartható társadalmi-gazdasági növekedés szerves részeként égető szükség van a megelőzés terén végrehajtandó beruházásokra. Rámutatott, hogy Magyarország igazodik az Európai Unió által kifejtett állásponthoz.

Schmitt Pál kijelentette: sportemberként tudja, hogy az álmok beteljesítéséhez, az aranyérem eléréséhez és a mérkőzés megnyeréséhez nemcsak a célt kell kitűzni, de hosszú távú, átfogó stratégiát kell kialakítani, amelyet akciótervekre lebontva, mindennapi nehéz munkával lehet elérni.

"Megnyerni a globális játszmát a nem fertőző betegségek ellen - ez kell hogy legyen a közös célunk, és nem érhetjük be kevesebbel. Biztos vagyok, hogy képesek leszünk rá, ha egyesítjük erőinket" - mondta Schmitt Pál.

A köztársasági elnök, aki látogatása során megkülönböztetett figyelmet fordít arra, hogy előmozdítsa Magyarország tagságának ügyét az ENSZ Biztonsági Tanácsában, megbeszélést folytatott Cisse Mariam Kaidamával, Mali miniszterelnökével, majd részt vett Karibi Közösség és Közös Piac (CARICOM) állam- és kormányfőinek munkaebédjén.

Az államfő, aki a nap folyamán a nem fertőző betegségekről folytatott tanácskozás egyik kerekasztalának társelnöke lesz, helyi idő szerint hétfőn este - Martonyi János külügyminiszter kíséretében - megbeszélést folytat Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Ugrik az olajár, nyomás alatt a fontos döntésre váró forint

Ugrik az olajár, nyomás alatt a fontos döntésre váró forint

A közel-keleti háború eszkalálódása miatt nyomás alatt van a forint: a magyar deviza árfolyama szerdán több nagyobb kilengést is produkált, eközben pedig kéthavi mélypontjára is gyengült. A dollár árfolyama nagyrészt stabilizálódott csütörtökön, az olajárak viszont továbbra is 90 dollár felett vannak, ami csökkentheti a globális kockázatvállalási kedvet és nyomás alatt tarthatja a magyar eszközöket. Mindeközben a japán jen egy negyven éve nem látott mélyponton stagnált, és egyelőre a fordulat legkisebb jele sem mutatkozik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×