Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Ez Obama nagy terve a deficitcsökkentésre

Több mint 3 ezer milliárd dolláros, egy évtized alatt megvalósítandó államháztartási deficitcsökkentésre tett javaslatot a törvényhozás "szuperbizottságának" az amerikai elnök hétfőn.

Barack Obama ajánlásainak ismertetésekor kijelentette, hogy a deficit csökkentését csupán a kiadások visszafogásával nem lehet megoldani, és a leggazdagabbaknak, illetve a vállalatoknak is "ki kell venniük saját részüket".

Obama a bevételi oldalon az adószabályok változtatásával, illetve új adók formájában 1,5 ezer milliárd dollárt javasol beszedni, elsősorban a gazdagoktól. Célja egyebek között, hogy az évi egymillió dollárnál többet kereső amerikaiak fizessenek több adót, jövedelmüket legalább akkora adókulccsal terheljék, mint a középosztálybeliekét.

A "Buffett-szabály" néven emlegetett új adó elnevezése Warren Buffett amerikai befektetőre, a Berkshire Hathaway holding nagy tekintélynek örvendő alapítójára és elnökére utal. Buffett többször kifogásolta, hogy a milliárdosok - szerinte - nem fizetnek elég adót. A befektető a The New York Times-ban augusztusban közölt cikkében ezt azzal magyarázta, hogy a nagyon gazdagok, akik nem bérből, hanem befektetésből szerzik jövedelmük nagy részét, ez utóbbi után alacsonyabb kulccsal adóznak, mint a középosztálybeliek a bérjövedelmük után.

A kiadáscsökkentés oldalán az elnöki javaslatok között szerepel a szociális kiadások 580 milliárd dolláros csökkentése, egyebek között az idősek egészségügyi ellátásáról gondoskodó Medicare és a szegények egészségügyi ellátását fedező Medicaid költségeinek lefaragása is.

Tízéves időszak alatt az elnök javasolja az iraki és afganisztáni amerikai katonai kiadások 1,1 ezer milliárd dolláros csökkentését, elsősorban csapatkivonás révén.

A terv 250 milliárd dollárt takarít meg egyéb programokon, így például a mezőgazdasági támogatások csökkentése révén is.

A tervezet szerint azáltal, hogy jónéhány területen megtakarítanak, ezáltal a tízéves időszak alatt a kamatkiadások is több száz milliárd dollárral csökkennek.

A 12 fős, fele-fele arányban demokrata és republikánus párti kongresszusi szuperbizottságnak az év végig meg kell találnia a módját annak, hogy 10 év alatt 1200 milliárd dollárral csökkentsék a deficitet. A testületnek november 23-ig kell kidolgoznia javaslatait, amelyeket a törvényhozásnak december 23-ig kell elfogadnia.

John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke máris bírálta az elnöki javaslatokat. Boehner szerint a csomag nem kezeli a hosszú távú problémákat, és alapvető hibája, hogy adóemeléssel próbálja betömni a lyukakat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×