Infostart.hu
eur:
362.4
usd:
317.7
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

Szíriában az elnök bevezette a többpártrendszert

Rendelettel engedélyezte Bassár el-Aszad államfő a többpártrendszer bevezetését Szíriában, teljesítve ezzel a hónapok óta tartó kormányellenes tüntetések egyik legfőbb követelését - adta hírül az állami hírügynökség csütörtökön.

A szíriai kormány már július végén elfogadott egy törvénytervezet, amely lehetővé teszi a többpártrendszer kiépítését az 1963 óta a Baasz párt által irányított országban, de a parlament mindeddig nem szavazta meg a javaslatot. Az elnöki rendelet felgyorsította a történelmi jelentőségű folyamatot, mert érvénybe lépéséhez nem szükséges a parlament jóváhagyása, és azonnal érvénybe lép.

A rendelet rögzíti a pártalapítás feltételeit és a politikai csoportok funkcióit, valamint - az alkotmány alapján - "az állam és a társadalom vezetőjének" státusát. Az új pártoknak tisztelniük kell az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát, nem szerveződhetnek vallási vagy törzsi alapon, és nem lehetnek külföldi szervezet vagy párt szíriai alszervezetei.

Szintén kizárja a rendelet, hogy a pártoknak nyilvánosan vagy titokban katonai vagy félkatonai egységeik legyenek, céljaiknak és anyagi forrásaiknak pedig pontosan tisztázottaknak kell lenniük.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×