Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Kim Dzsong Il feltehetően Kínába érkezett

eltehetően belépett Kína területére Kim Dzsong Il észak-koreai vezetőt szállító páncélozott vonat - közölte hétfőn egy szöuli illetékes.

Azt mondta, hogy a különleges szerelvény befutott a határ kínai oldalán fekvő Tantung városába, és nagyon valószínű, hogy a vonaton van az észak-koreai vezető is. A szerelvényt közel 200 kínai rendőr vette körül. Már vasárnap indoklás nélkül lezárták a Tantung és Talien közötti gyorsforgalmi utat, illetve május 5-ig nem fogad vendégeket az a szálloda, ahonnan rálátni a két ország határán fekvő vasúti hídra.

Kisvártatva olyan hírügynökségi jelentések érkeztek, hogy a szerelvény továbbindult Kína belsejébe, s ezután feloldották a tantungi vasútállomás zárlatát, eltűntek onnan a katonai és rendőri erők, illetve nincs már ott a katonaság által őrzött két szerelvény sem, amelyek vélhetően biztonsági okokból az észak-koreai vezetőt szállító szerelvény előtt haladnak.

Szöuli diplomáciai forrásokból vasárnap vált ismertté, hogy Kim Dzsong Il hamarosan felkeresi Kínát.

Ha helytálló a szöuli média jelentése, úgy ez Kim első külföldi útja azóta, hogy 2008-ban híre kelt: a külvilágtól hermetikusan elzárkózó ország vezetőjét szélütés érte. Az ezredforduló óta Kim Dzsong Il négyszer járt Kínában. Legutóbb 2006 januárjában kereste fel a szomszédos országot, meglátogatta Kína kereskedelmi központjait.

Elemzők szerint Kim Dzsong Il pénzügyi segítséget kíván kérni Pekingtől. Kína viszont elvárja, hogy Phenjan térjen vissza az észak-koreai atomprogramról szóló hathatalmi tárgyalásokhoz, amelyeken tavaly április óta nem vesz részt.

Címlapról ajánljuk
Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Cikkünk frissül! „A mai napon a kormány nevében benyújtom az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását” – írta korábban Facebook-oldalán Magyar Péter miniszterelnök, aki szombat délután videóüzenetben és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit.

Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: több forró nap fordult elő a 2013–2025 között született Alfa-generáció születési időszakában, mint a megelőző X, Y és Z generáció idején együttvéve. A HungaroMet adatelemzéséből az is kiderül, hogy Budapesten egyre gyakoribbak és tartósabbak a hőhullámok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×